férfi wellness felmérés Puczkó László

Milyenek a férfiak wellness szokásai: a nemzetközi felmérésből hamarosan megtudhatjuk

by Kassay Tamás

A Health Tourism Worldwide (HTWW) globális felmérést indított a férfiak fizikai és mentális egészségi állapotáról, Wellness of Men/Wellness for Men címmel. Ez az első ilyen jellegű felmérés, amely a férfiak wellness-szokásairól és elvárásairól gyűjt információkat.

A Mr Wellness becenévre hallgató Puczkó László, akivel korábban már készítettem interjút is, a HTWWLife alapítója, valamint a „men in/wellness/for men” (férfiak a wellnessben/wellness a férfiakért) kezdeményezés alapítója elmondta, hogy a kutatás főbb kérdései között szerepel például:

  • fontos-e a férfiak számára, hogy jól érezzék magukat?
  • Ha igen, mi jelenti a wellnesst a férfiak számára?

A felmérés célja, hogy az összegyűjtött adatok alapján jobban megismerhessük a férfiwellness világát és a szolgáltatók számára iránymutatásul szolgáljon a jövőbeli fejlesztéseikhez.

Fontos látni azt, hogy a wellness mint jóllét hogyan olvad össze a szabadidővel, az utazással, a vendéglátással, a rekreációval, az egészségüggyel és a gyógyfürdők használatával. A „men in/wellness/for men’” kezdeményezést a HTWWLife hozta létre, felismerve azt, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani arra, mit szeretnének a férfiak vagy mire van szükségük a wellness-szektorban.

A férfiwellness-kutatás során vizsgálják a férfiak napi szokásait, tevékenységét, a stresszforrásokat és azt, hogyan kezelik ezeket a kihívásokat, és azt is meg fogjuk majd tudni belőle, hogy a férfiak wellness-szokásai változhatnak-e utazásaik során.

„Úgy tűnik, hogy a wellness és a kapcsolódó iparágak és szektorok kicsit megfeledkeztek a férfiakról. A legtöbb termék, szolgáltató, úti cél a nőket célozza meg és feléjük kommunikál. Az alapvető ápoltságon és az intelligens fitneszmegoldásokon kívül a férfiak nem szerepelnek a wellness világában.

– mondta Puczkó László.

Figyelemreméltó viszont, hogy a Wellness, Spas, Health and Travel 2030 felmérés szerint az egyedül utazó férfiak a Közel-Keleten és Ázsiában már a wellness legfontosabb 3 célcsoportját teszik ki. Az ISPA-nak már a 2019-es adataiból is látható volt, hogy a férfiak a nőknél nagyobb valószínűséggel választanak bizonyos wellness-szolgáltatásokat (30%, szemben a nők 24%-ával). A wellness szektor paradigmaváltás előtt áll, sokkal nagyobb hangsúly fog kerülni a férfiak igényeinek kiszolgálására. Ennek minél jobb megértését szolgálja a felmérés, amelyet ide kattintva lehet kitölteni.

A „men in/wellness/for men” programon 20 ország 26 szakembere dolgozik, mindegyikük a szakma legjobbjai közé sorolható.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben