A horvát autópályán kövekkel dobálták a kocsikat, 4 magyar jármű sérült meg

by Kassay Tamás

Az incidens vasárnap 15.30 és 17.30 között történt a Zágráb-Goričan autópályán Turčišća közelében, ahol 4 magyar rendszámú autót is eltaláltak a felüljáróról ledobott kövek. Az anyagi kár milliós nagyságrendű, személyi sérülés csodával határos módon nem történt. A hatóságok nem voltak túl segítőkészek. Az egyik kedves olvasóm Petra exkluzív beszámolója következik, aki az egyik autóban utazott.

A horvát autópálya felüljárójáról tégla nagyságú kövekkel dobálták meg az autókat

A párom a belső sávban haladt, mert előztünk egy másik kocsit. A felüljáró előtt felfigyeltünk rá, hogy 3 gyerek leugrik a kerékpárokról, még beszéltük is, hogy integetni fognak. Ahogy közeledtünk hozzájuk, akkor láttuk, hogy már dobják a köveket. A belső sávban haladtunk, esélytelen volt megállni úgy, hogy mellettünk is volt egy kocsi. Páromnak hála, aki nagyon jól vette ezt az egészet, épp annyit tudott fékezni, hogy a motorháztetőről a szélvédőbe csapódjon a nagyobb tégla nagyságú kő.

Utána párszáz métere már a fizetőkapu következett, ahol persze csak akkor engedtek le az autópályáról, ha kifizetjük a díjat. Én már akkor kiszálltam a kocsiból, párom még sorba állt, hogy fizessen a kapunál. Találtam egy hölgyet, aki alig beszelt angolul is és mondta, ha kifizetjük, utána álljunk félre.

A kapu másik oldalán már álltak sorban autók, ők is nézték, hogy milyenek a károk. Mikor odaértünk, egyből jöttek és kérdezték, hogy nektek is kő?

Fel órával később kiérkezett az autópályáért felelős szakember, aki persze megint nem tudott angolul, csak nézte a kocsikat. Semmit nem mondott, csak írta a rendszámot és fotózta őket. Par perccel rá a helyi rendőrség is kiérkezett. Felvették az adatainkat, de ez is elég nehezen ment nyelvi akadályok miatt.

Miután megbeszélték egymás közt a helyzetet, közölték, hogy az autópályának semmi köze az esethez, mert nem a felüljáró darabjaiból esett le a kő, a rendőrség pedig ugyancsak azt állította, hogy ők ezzel nem tudnak mit tenni.

Egy fél óra tanakodást követően a család jelezte, hogy miután semmi érdemi nem történik, legalább adjanak valamilyen papírt, írjanak jegyzőkönyvet. A horvát rendőrség ezt kizárólag a 20 percre lévő rendőrkapitányságon kívánta megtenni, így a sérült autóval megindult a kényszer kerülő. A kapitányságon “se foglalkoztak velünk”, de fél óra elteltével kiállítottak egy jegyzőkönyvet, amiben az szerepel, hogy bűncselekmény történt, majd útjára bocsátották az érintetteket.

A hazaérkezést követő nap reggelén a család a magyar rendőrségen kezdett, ahol a portán azt az információt kapták, hogy felesleges feljelentést tenniük, forduljanak a biztosítójukhoz. A biztosító ezután visszaküldte a károsultakat a rendőrségre, ahol ismét nem született meg a feljelentés, mert miután megkérdezték, hogy történt-e személyi sérülés és a család azt válaszolta hogy nem, így az hangzott el, hogy akkor nem tudnak mit tenni.

A család értetlenül áll az eset kezelése előtt, de talán nincsenek egyedül. Ha történt volna sérülés, esetleg kiérkezik a mentő, akkor lehet érdemben tenni valamit az üggyel, ha senki nem sérül meg, akkor viszont nem? Bizonyára megvan ennek a jogi magyarázata, de közelítsük ezt a károsultak, sértettek, emberek oldaláról. Puszta szerencse, hogy senki nem ijedt meg, rántotta el a kormányt és történt tömegbaleset. A kő eldobásának aktusa minden esetben azonos, ezért nem kellene, hogy különbség legyen abban, hogy elindul-e a nyomozás és kézre kerülnek-e a vélhetően kiskorú suhancok.

Frissítés: A Vecernji azt írja a međimurjei rendőrségre hivatkozva, hogy az elkövetők már ismertek, a gyanúsított ellen büntetőeljárás indul. A gyanú szerint az elkövetők közül 2 kiskorú, 1 fiatalkorú: 9, 13 és 17 évesek.

Ki fedezi a kárt?

A helyzet egyszerű és bonyolult is egyben. Amennyiben az elkövetők kiléte bizonyítást nyer, akkor peren kívül meg lehet velük állapodni a kár megtérítésében. Amennyiben erre nem hajlandók, vagy anyagi forrásaik miatt nem képesek, akkor peres eljárásban lehet kérni a kár megtérítését. Másik vonal a biztosító bevonása, ami CASCO biztosítás helytállását jelenti. Ez két hátrányos következménnyel jár a károsultak számára: az egyik, hogy az önrészt ki kell fizetniük, a másik, hogy az akár éveken át gyűjtött bónusz besorolásuk elveszik és utána éveken át magasabb éves díjakkal fognak szembesülni.

Mindenképpen célszerű tehát követni az eseményeket és az elkövetőkkel (családjukkal) megállapodni ahhoz, hogy az anyagi terhet elkerüljék a nyaralásukból hazatérő családok.

Ha pontos és hiteles híreket olvasnál az utazás világából, csatlakozz a Turizmus hírek csoportjához.
Ha útleírások, szállás vélemények érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.