Japán hangulat és luxus Visegrádon

by Polisor Bettina

A Samsara Park 8 milliárd forintos beruházása keretében összesen 30 japán stílusú luxusvilla kerül felépítésre, és ezzel együtt az egykori lepencei strand kaszkádos medencerendszerét is felújítja a tulajdonos Dreamland Holding Zrt. – írta a Turizmus.com

Újratervezés

„A gazdasági környezet megváltozása miatt újra kellett gondolnunk a fejlesztési koncepciót, a kivitelezési költségek drasztikus drágulása ugyanis veszteségbe fordította volna a fürdő üzemeltetését. A területen hotel építése sem volt lehetséges, Visegrád ugyanis ki van zárva a szállodafejlesztési pályázatokból” – mondta Szepesi Richárd, a Dreamland Holding Zrt. többségi tulajdonosa. Ezen okok, valamint az év eleji, turisztikai beruházásokat érintő állami forrásmegvonás miatt az eredetileg tervezett fejlesztés – ami a Visegrád Lepence Völgy nevet viselte, és csaknem 3,5 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a Kisfaludy-programban – teljes átdolgozásra került.

Az új tervek megvalósításához a közel 6 hektáros terület egy része építési terület minősítést kapott az illetékes hatóságoktól, így végre lehetőség nyílik a csodás panorámával rendelkező 30 luxusvilla felépítésére. A nem beépíthető területek egy részén egyébként a gyógyfürdő kap majd helyet (csaknem két hektáron) egy másik, kisebb része pedig a Natura 2000 hálózathoz tartozik.

Megújul a legendás kaszkádos medencerendszer

A tematikus villák és a kaszkádos medencerendszer látványterve Lepencefürdőn.
Fotó: Dreamland Holding Zrt.

A lakófunkcióval rendelkező japán stílusú luxusvillák a BORD Építész Stúdió tervei alapján, közvetlenül az erdő szomszédságában épülnek fel. A saját forrásból megvalósított beruházás keretében a tulajdonos új életet ad a fürdő kaszkádos medencerendszerének, amit nyáriasított öltözőkkel és büfével egészít ki. Az éjszakai fürdőzésre is alkalmas, prémium kategóriájú fürdő az év minden hónapjában nyitva áll majd a nagyközönség előtt is.

A kivitelezési munkák 2023 őszén kezdődhetnek meg, az elkészült létesítmény pedig várhatóan 2025 tavaszán fogadja első vendégeit.

A turizmus világának híreiért iratkozz fel hírlevelünkre, és csatlakozz csoportunkhoz!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben