magyar utazási szokások 2023

Kutatás: spórolnak az utazáson a magyarok 2023-ban, a legtöbben Olaszországba vágynak

by Kassay Tamás

Míg egy évvel ezelőtt a koronavírus-járvány jelentett akadályt az utazások terén, addig idén a gazdasági körülmények és az infláció mérsékelheti a magyarok utazási kedvét és lehetőségeit. A jelenlegi gazdasági helyzetben a lakosság fele igyekszik minél kevesebbet költeni, és negyedük gondolja azt, hogy le is kell mondania most a belföldi vagy külföldi utazásokról, derül ki a Hunguest Hotels megbízásából készült felmérésből. [1]

A magyar lakosság 51%-nak van szabadon elkölthető jövedelme, míg azonban 2022-ben minden negyedik válaszadó fordította ezt utazásra, addig 2023-ban már csak a lakosság ötöde nyilatkozott így, azaz 25%-ról 20%-ra csökkent az utazásra költők aránya. Ezzel párhuzamosan nőtt a megtakarítók aránya.

Minden harmadik magyar választja az utazást és a wellnesst a feltöltődéssel járó aktivitások közül. Magyarország lakosságának 19%-a biztosan részt vesz egy 1-3 éjszakás belföldi utazáson idén, ez a szám azonban 6%-kal kevesebb, mint 2022-ben volt.

Ár-érték arányban belföldi utazás a nyerő a kutatás szerint

Az idei nyaralást tekintve ár-érték arányban vezet a belföld: a válaszadók 43%-a szerint idén anyagilag jobban járunk, ha Magyarországon vakációzunk, míg egyharmaduk szerint azonos ár-érték arányról beszélhetünk a két utazási típus kapcsán. A kutatás rákérdezett arra is, hogyan spórolunk az utazáson, az utazni tervező magyarok 34%-a ezért inkább nem utazik külföldre, a belföldi nyaralást minden tizedik magyar hagyná el.

Olaszország a legnépszerűbb úti cél a magyarok körében, bezuhant Görögország népszerűsége, és többen utaznának Horvátországba, miután belépett a Schengen zónába

magyarok utazási szokásai 2023-ban

A biztosan külföldre utazók első számú választása 2023-ban Olaszország, a dobogó következő fokain Horvátországot és Ausztriát találjuk. Érdekes a Görögország iránti érdeklődés visszaesése, a 2022-es harmadik helyről a hetedik helyre került és feleannyian jelölték meg vonzó úti célként, mint egy évvel korábban. (Lehetséges magyarázat erre, hogy a pandémia alatt és közvetlenül utána Görögország gyorsan nyitott, ezért nagyon megugrott a népszerűsége nemzetközi szinten is. Most, hogy már szinte mindenhová korlátozás nélkül utazhatunk, így jobban eloszlik az utazóközönség az egyes országok között – a szerk.) A külföldi utazást tervezők számára valamelyest vonzóbb desztináció lett Horvátország a schengeni övezethez csatlakozása miatt, a válaszadók 58%-a nyilatkozott így.

A Balaton, Eger és Hajdúszoboszló a legvonzóbb belföldi úti cél

A magyarok által leginkább vonzónak tartott 5 belföldi út cél között továbbra is dominál a magyar tenger, az első helyezett települést a Balaton adja: Balatonfüred személyében. Utána következik sorban Eger, Hajdúszoboszló, Siófok és Visegrád, majd Budapest, Hévíz, Sopron, Zalakaros, Esztergom, Egerszalók, a Mátra, Szeged, Gyula és Pécs.

A vármegyeszékhelyek háziversenyében diadalmaskodó Eger mellett Szeged és Pécs végzett a dobogón, Debrecen futott be a negyedik helyre, mindössze egy hajszálnyival megelőzve Nyíregyházát. Az egykori vármegyeszékhelyek továbbra is tartják erős pozíciójukat – immáron turisztikai célpontként – a top 15 desztináció között hármat is találunk: a Sopron, Esztergom, Gyula sorrendben.

Minden második magyar a párjával utazik belföldön, az úti célt együtt választják ki

A belföldön szállodai tartózkodást tervezők döntő többsége 2-3 éjszakás kikapcsolódást tervez, míg ötödük ennél is többet, 4-6 éjszakás tartózkodással számol. A jól megválasztott útitárs garancia a minőségi időtöltésre: minden második utazást tervező magyar a párjával utazik, harmaduk pedig a szűkebb családjával. A szállodai kategóriák közül a legismertebb wellness és vízi élménnyel rendelkező szállodák (56%), míg a legkevesebben a sport tematikájú szállodákról hallottak (12%).  A döntést közösen hozzák meg az úti célról, a legnagyobb arányban a wellness élmény, illetve a nyaralás céljából választanak szállodát.

Ha szálloda, akkor közvetlenül foglalunk, fontos a wellness vagy a közvetlen fürdőkapcsolat

A szállodai tartózkodást preferálók között a többség közvetlenül a szálloda weboldalán vagy egyéb elérhetőségein foglal, ezután következnek az online utazásközvetítők oldalai.  A belföldi utazást tervezők körében a legfontosabb az ár-érték arány, a szállodai tartózkodásra vágyók körében pedig megjelenik a wellness részleg, a közvetlen fürdőkapcsolat, az ételkínálat és a szoba felszereltsége, mint a döntésben szerepet játszó jellemző. 

Milyen szerepet játszik a lemondási határidő és a koronavírus-járvány a szálláshelyválasztásban?

A lemondási határidő fontos szempont a foglalási döntések meghozatalában, minden második válaszadó az utazás előtti egy hetet jelölte meg a megfelelő időintervallumnak. A koronavírus-járvány iránti félelem már nincs hatással az utazási döntésekre, viszont a vendégtérben elhelyezett kézfertőtlenítőknek továbbra is helyük van, a szobák, közös terek fertőtlenítése pedig alapelvárás.

Az OPUS GLOBAL-hoz tartozó Hunguest Hotels nagyobb részben önerőből, kisebb részben állami támogatásból valósítja meg 50 milliárd forint összköltségvetésű szállodafejlesztési programját, 2023-ban 800 megújult szobát ad át vendégeinek. A Hunguest Hotels a vezető vidéki szállodalánc Magyarországon, a hálózatban jelenleg 18 hotel található országszerte. Bükfürdőtől Gyuláig a legnépszerűbb fürdővárosokban elhelyezkedő wellness hotelek közvetlen fürdőkapcsolattal rendelkeznek, így a félpanziós ellátás mellett a fürdőbelépőt is tartalmazza a szobaár.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben