Málta beutazási szabályok enyhítés

Málta is enyhít a beutazási szabályokon

by Kassay Tamás

Málta egyszerre enyhít a beutazási és a helyi egészségügyi szabályokon is, így ismét több utazó térképére kerülhet fel a szigetország.

Április 11-től, a szabadtéri, nem ültetett rendezvényeken korlátozások nélkül lehet részt venni, ugyanakkor a beltéren megrendezésre kerülő eseményeken csak az érvényes oltási igazolvánnyal rendelkező, teljesen beoltottak vehetnek részt. 

A gyerekek iskolai maszkviselése a húsvétiszünet után is kötelező marad, bár a máltai egészségügyi miniszter, Chris Fern legutóbbi nyilatkozatában elmondta, hogy amennyiben az esetszám Máltán továbbra is alacsony marad, akkor az áprilisi szünetet követően javaslatot tesznek a feloldására. 

Március 7-től azok a vendéglátóhelyek, amelyeknek eredeti működési engedélyében a nyitvatartási idő hosszabb, mint a most engedélyezett (jelenleg éjjel 1-kor be kell zárni), azok tovább nyitva maradhatnak.

Ugyanekkortól a karantén szabályok is módosulnak. A teljesen beoltottak (kizárólag EMA vakcinával) mentesülnek a kötelező karantén alól, ha Covid-fertőzöttel kerültek kapcsolatba, mig az oltatlanoknak ilyen esetben 5 napig házi karanténban kell maradniuk, ahonnan egy negatív PCR teszt eredménnyel szabadulhatnak. Azoknak a fertőzötteknek, akik egyébként teljesen oltottak, 10 nap helyett csak 7 napig kell karanténban maradniuk és negatív eredménnyel szabadulhatnak. Oltatlanok esetében, aki megfertőződik vagy fertőzöttel egy háztartásban él, azokra továbbra is 14 napos karantén vonatkozik. A teljesen oltottaknak, ha „dark-red” országból érkeznek Máltára, mindössze 7 napig kell csak karanténban maradniuk a korábbi 10 helyett, amennyiben pedig „red” országból érkeznek (pl. Magyarország), akkor egyáltalán nem kell karanténba vonulniuk. 

További beutazás könnyítés 2022. március 7-től, hogy akik nem az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elfogadott vakcinával lettek teljesen beoltva, de a WHO által elfogadott oltást kapták elsődleges oltásként (azaz Sinopharm-t vagy Covisheld-t) és abból mindkét szükséges dózist megkapták, azok szintén beutazhatnak Máltára (ismétlő, EMA oltás nélkül) egy negatív PCR-teszt eredménnyel, aminek mintavétele a Máltára érkezés előtti 72 órán belül készült. Ennek az a további feltétele, hogy rendelkezzenek (a kiállító ország szabályai szerint) érvényes és Máltán elfogadott (pl. EU-s) oltási igazolással.

Ha nem szeretnél lemaradni a turizmus világának precíz híreiről, akkor Neked szól az Utazás hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben