A rezsiárak miatt korlátozza több szolgáltatását a martfűi termálfürdő

by Kassay Tamás
Martfű Termál Spa rezsiárak növekedése szolgáltatások megszüntetése

Magasabb rezsiárak, alacsonyabb szolgáltatási szint és rövidített nyitva tartás a Martfűi Termál Spa fürdőben. Első fecske ugyan, de bizonyosan nem az egyedüli spa, amelyik kényszerű lépéseket hoz.

A villamosenergia ára tízszeresére, a gázár hétszeresére növekedett, ezért a Martfű Termál Spa korlátozza szolgáltatásait és rövidít a nyitva tartásán.

Tomasovszky László igazgató az energiaköltségekre hivatkozva a fürdő honlapján, közleményben jelentette be, hogy ideiglenesen leállítják a fürdő egyes szolgáltatásait.

8 hónap alatt tízszeresére drágult az áram

A közleményben az áll, hogy alig 8 hónap alatt kilowattóránként 19,2 forintról 200 forintra növekedett az áram ára, a gáz ára pedig a hétszeresére emelkedett.

Ilyen költségemelkedés mellett szolgáltatásainkat rendkívül nehéz fenntartani. Mepróbálva elkerülni a széles körben kifizethetetlenné váló fürdőszolgáltatási díjakat, szolgáltatásaink egy részét szüneteltetnünk vagy időben korlátoznunk kell

– írta Tomasovszky László igazgató.

A Martfű Termal Spa megszünteti az alábbi szolgáltatásait határozatlan ideig:

Martfű Termál Spa rezsiárak növekedése szolgáltatások korlátozása
Ha érdekelnek a fürdők, akkor a Gyógyfürdők FB csoport Neked szól!
  • a gyógymedencék masszázselemeit kikapcsolják
  • az uszodatéri szauna nem lesz felfűtve,
  • a skandináv wellnessjakuzzi is üzemen kívül kerül
  • és a büfében nem lesz elérhető a melegétkezés.

Ezenkívül a hétvégi nyitvatartási idő a hétköznapihoz képest rövidülhet a fürdő- és a wellnessrészlegeknél, egyes gyógymedencéket pedig időszakosan lezárnak.

Spabook vélemény: Sajnos ez a lépés várható volt, igazából nagyon meglepő, hogy egészen mostanáig nem volt fürdő, amelyik ilyen jellegű lépést tett volna. Különösen azok a fürdők vannak nehéz helyzetben, ahol kevesebb fizetős szolgáltatás érhető el és nincsen szálláshely a fürdőhöz kapcsolódóan. Bár Martfű esetében egy 3 csillagos szálloda is kapcsolódik a fürdőhöz, ezért a költségeket a szobaárakba valamennyire be lehetne építeni, úgy tűnik, hogy ez már nem volt járható út és egyelőre a szolgáltatáscsökkentés látszott a legkevésbé rossz megoldásnak.

Minden alkalommal meg szoktam jegyezni hasonló témáknál, hogy a dolgozókat is tisztességesen meg kell(ene) fizetni, ami szintén nagy kihívás, így olybá’ tűnik, hogy egy kockázatos spirálba lépünk. Az áramelkedésekkel a béreket is kell emelni, de emellett az alap üzemeltetési költségek is meglódultak. Már nincsen hol fogni, amit lehetett optimalizálni, azt az előző 10 évben már mindenhol a végletekig tökéletesre csiszolták a vállalkozások. Az áraikat, belépőiket, szolgáltatási díjaikat kénytelenek megemelni, éppen egy olyan időszakban, amikor az emelés mellett nem általános jóléti fejlődés történik és az emberek több pénzből többet tudnak költeni, hanem egy recesszió gyanús időszakban, amikor az emberek elkölthető jövedelme is csökken a béremelkedések ellenére (KATA eltörlése, rezsi árak emelkedése, megtakarítások elértéktelenedésre). Óhatatlanul az fog történni, hogy az emelésre kényszerülő helyek közül a jók és az erős, vagy szerethető márkával rendelkező vendéglátóegységek megtalálják a vendégeiket, a többieknél a megcsappanó vendégszám eladósodáshoz fog vezetni. Ha előbb jön majd a gazdasági fellendülés, mint az adósság felhalmozódása, akkor megússzák, ha később, akkor ezek a helyek be fognak zárni.

Kívánom, hogy a Martfű Termál Spa átvészelje a következő, rázós időszakot, személy szerit kedvelem azt a fürdőt, kifejezetten jó vize van a gyógymedencékben.