Balatoni retró hétvége a MÁV szervezésében, MALÉV repülőgéppel

by Kassay Tamás

Az elmúlt évek sikerei után a MÁV 2023-ban is megrendezi a Balatoni retró hétvégét, hiszen 2023-ban számos jeles alkalmat ünnepel a magyar vasút. A Balatonon 2, Veszprémben 1 alkalommal vehetnek részt időutazáson az érdeklődők.

Az M41-es sorozatú „Csörgő” mozdonyok 50 évesek, a V43-as sorozatú „Szili” mozdonyok 60 évesek, az M61-es sorozatú „Nohab” mozdonyok szintén 60 évesek, az Utasellátó pedig a 75. évfordulóját ünnepli. Az idei évben tervezett rendezvényeken ezen járművek, és az Utasellátó is kiemelt hangsúlyt kap majd. – jelentette be a MÁV.

2023-ban 3 alkalommal lesz MÁV retró hétvége

MÁV Balatoni Retró Hétvége 2023

Július 8-án és 9-én rendezik meg az idei év első balatoni retró hétvégéjét.

A balaton-parti vasútvonalakon klasszikus járművekkel utazhatunk és élhetjük át újra a 70-es, 80-as és 90-es évek vasúti hangulatát. A hagyománnyá vált rendezvénysorozat ezúttal is számos újdonságot tartogat. Korábbi retró hétvégéken még nem látott személykocsik és mozdonyok mellett az üzembeállásuk 60. évfordulóját ünneplő M61-es „Nohab” mozdonyok lesznek a hétvége egyik főszereplői.

Retro repülés a MALÉV egyik Li-2-es típusú repülőgépével

Az idei első balatoni retró hétvégén földtől elrugaszkodott újdonságokkal is kedveskedünk az érdeklődőknek. A Goldtimer Alapítvánnyal közös szervezésben, a vasúti programokhoz igazodva retró repülésre is lehetőség nyílik az egykoron a MALÉV-hoz tartozó Li-2 típusú légcsavaros repülőgépén.

MÁV Balatoni Retró Hétvége 2023

A retro repülésre 15.000 forintba kerül a repülőjegy, a repülőtéri utasfelvétel (check-in) legkésőbb a járat indulását megelőző 15. perctől indul, utolsó hívás (last call) a menetrend szerinti indulás előtt 5 perccel van. Részletes felvilágosítás, további információ az Goldtimer Alapítvány honlapján.

A vasútállomások és repülőterek között a Volánbusz jellegzetes Ikarus 55-típusú, Faros buszain utazhatunk. Az Ikarus 55 az Ikarus-gyár egyik legismertebb és legsikeresebb távolsági- és turistabusz-típusa.

2023-as MÁV retró hétvége időpontjai és tervezett helyszínei

IdőpontEseményÉrintett vonalak
Július 8-9.Balatoni retró hétvége(Budapest –) Balatonfüred – Tapolca,Keszthely – Tapolca
Augusztus 26-27.Balatoni retró hétvége(Budapest –) Balatonfüred – Tapolca,Keszthely – Tapolca
Szeptember 16-17.Veszprémi retró hétvégeBudapest – Veszprém – Szombathely,Veszprém – Győr

Részletes program és menetrendek a hivatalos honlapon.
Volánbusz nosztalgiajáratok menetrendje és online jegyváltás a Volánbusz oldalán.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben