Olaszországi úti célok

Utazás Olaszországba: kevésbé ismert, ám annál lenyűgözőbb úti célok

by Polisor Bettina

Ha valaki először jár Olaszországban, annak érdemes a hagyományos úti célokat sorra venni, mint Róma, Firenze vagy az Amalfi-part. Ha viszont már alaposan végigjártuk a klasszikus turista célpontnak számító városokat, valamint a kihagyhatatlan és szinte kötelező látnivalókat, akkor érdemes kevésbé ismert helyekre tévedni az országon belül. Ezek közül mutatunk most néhányat.

Ponza, a Pontine-szigetek legnagyobbja

Olaszországi úti célok

Ha eljutunk Rómába, érdemes felkeresni az onnan szinte kőhajításnyira található Pontine-szigeteket, annak is a legnagyobb szigetét, Ponzát. Csak kevesen ismerik ezt a hat apró szigetből álló szigetcsoportot, pedig valódi mediterrán életérzést árasztanak magukból, zord szikláik pedig páratlan látványt nyújtanak. Sokan Ponza szigetét az Amalfi-parthoz hasonlítják, azzal a különbséggel, hogy itt biztosan nem botlunk a nemzetközi turisták hömpölygő tömegébe és lehetetlenül magas árakba.

Bologna, a tökéletes bázis Észak-Olaszországban

Olaszországi úti célok

A kulináris élvezeteken túl számos lehetőséget rejt ez a sokoldalú észak-olasz város. Bologna óvárosa egynapos kirándulással felfedezhető, de megéri egy kitérőt tenni a városon kívüli erdős dombtetőn álló, 300 méterrel a város felé magasodó Santuario di Madonna di San Luca templomhoz is, vagy sétálni egyet az UNESCO Világörökség részévé vált oszlopcsarnokokban – az árkádok közül néhány eredete egészen a középkorig nyúlik vissza. Bologna egyébként remek bázisa lehet egy észak-olaszországi felfedező körútnak, hiszen a régió többi városához képest jóval olcsóbb szállásokat találunk itt, nincs tömeg, hiszen nem tipikus turista központ, és a kiváló olasz vasúti hálózatnak köszönhetően a híresebb városok, mint Firenze, Velence, vagy akár Rimini – és ezáltal a tengerpart – legfeljebb egy órás utazással elérhetőek innen.

Bergamo, ahol találkozik a jelen és a múlt

Olaszországi úti célok

Bergamo érthetetlen módon még mindig nem került a turisták célkeresztjébe, pedig ha Milánóban járunk, egy kényelmes egynapos kirándulás keretében bejárhatjuk ennek a hangulatos olasz városnak az utcáit is, és megnézhetjük legfontosabb látnivalóit. Ezen látnivalók közül szó szerint kiemelkedik Città Alta, a 16. században a Velencei uralom alatt épült fallal körülvett történelmi városrész, ahová siklóvasúttal a leghangulatosabb feljutni, és ahonnan csodás panoráma nyílik az egész városra. Ezen kívül az egész óváros egy nosztalgikus időutazás, ami bájos macskaköves utcákkal, évszázados templomokkal, számtalan múzeummal, és a Piazza Vecchia ikonikus harangtornyával van „szegélyezve”. A város céltalan felfedezése az idő eltöltésének legcsodálatosabb módja, lehetővé téve, hogy elmerüljünk a város magával ragadó hangulatában.

Val di Noto, Szicília legszebb városainak gyűjteménye

Olaszországi úti célok

A Szicília délkeleti partjainál található Val di Noto varázslatos barokk városok gyűjteményének ad otthont, köztük Caltagirone, Militello Val di Catania, Catania, Modica, Noto, Palazzolo, Ragusa és Scicli, amelyek mindegyike 2002 óta az UNESCO Világörökség része, mint a „barokk művészet európai virágzásának emlékei”. A jelző azért kapták a városok, mert a már középkorban is virágzó településeket 1693-ban óriási földrengés tette szinte a földdel egyenlővé, és az ezt követő újjáépítések az akkori kornak megfelelő barokk stílusban és szellemben valósultak meg. E városok felfedezése abszolút élvezet, de szerencsésebb nem a legmelegebb nyári hónapokra időzíteni a utazást.

Toszkána nyomában: Umbria

Olaszországi úti célok

Ha valaki már megtapasztalta a toszkán életérzést, és hasonló hangulatot, de kevésbé zsúfolt helyet keres Olaszországon belül, akkor Umbria legyen a következő úti cél. Ez a szárazföldi régió ugyanazt a varázst kínálja, mint Toszkána, csak éppen kevesebb turistával és alacsonyabb árakkal. Toszkánához hasonlóan Umbria régiója is buja növényzettel büszkélkedhet, amely ideális olyan őszi tevékenységekhez, mint a borkóstolás és a szarvasgomba-vadászat.

Ischia és Procida a Nápolyi-öböl gyöngyszemei

Olaszországi úti célok

A Tirrén-tenger három egymáshoz közeli szigete a Nápolyi-öböl ölelésében Ischia, Procida és Capri. Utóbbi neve bizonyára sokaknak ismerősen cseng, a másik két sziget viszont nem tipikus turista célpont, pedig szépségük és hangulatuk Caprival vetekszik. Ischia és Procida alacsonyabb árakkal, kevesebb turistával, de Caprihoz hasonló szépséggel, számos termálmedencével és melegvízforrással, valamint fekete és fehér homokkal borított strandokkal vár minket.

Nápoly, a hamisítatlan olasz nagyváros

Olaszországi úti célok

Ha már a Nápolyi-öböl szigeteinél járunk, miért is hagynánk ki éppen magát Nápolyt. Olaszország harmadik, ezen belül Dél-Olaszország első legnagyobb városa. Igen, Nápoly zsúfolt, hangos, sok helyütt koszos és szemetes, de éppen ezért autentikus, nem akar másnak látszani senki kedvéért. Itt biztosan nem hömpölyögnek hatalmas turista tömegek az utcákon, viszont csodálatos látnivalókat tartogat a város, ráadásul tökéletes bázis, hiszen számos csodás hely, mint Pompei, a Vezúv, vagy a már említett szigetek a Nápolyi-öbölben mind egy karnyújtásnyira fekszenek innen. Aki erre jár, mindenképpen fedezze fel a fenséges szőlőültetvényeket, kóstolja meg a finom és megfizethető dél-olasz konyhát (köztudott, hogy Nápoly a pizza szülőföldje), és merüljön el a város gazdag kulturális kínálatában – beleértve a hét kastélyt és a több mint 400 templomot.

Szardínia, a természet alkotta csoda

Szardínia legszebb strandját megnevezni talán nem is lehet, hiszen az egész szigeten szebbnél szebb, sok helyen érintetlen, homokos partszakaszok váltják egymást, mint például a Costa Smeralda, a Tahiti szépségét idéző Cala Brandinchi, vagy a hihetetlenül hófehér, szinte cukorhoz hasonlító homokkal borított La Pelosa strand. Ezen kívül kalandra csábító túraútvonalakkal, lenyűgöző hegyi kisvárosokkal és számtalan természet alkotta látnivalóval büszkélkedhet a sziget, amelyek mind tökéletes választásnak bizonyulnak egynapos kirándulásokhoz. Szardínia garantáltan nem hagy unatkozni minket: fedezzük fel az Orgosolo házfalait beborító falfestményeket, Neptunusz barlangját, vagy a sziget fővárosa, Cagliari kincseit, mint a Duomo di Cagliari, vagy a San Michele kastély.

Olaszország szállások kiválasztásában, utazásszervezésben, a legjobb ajánlatok összehasonlításával és kiválasztásával örömmel segít megbízható partnerünk, a Schuster Travel.

A turizmus világának inspiráló híreiért iratkozz fel hírlevelünkre és csatlakozz csoportunkhoz!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben