Szeméremtest vizsgálatra kötelezték az egyik Sydney-be tartó járat felnőtt női utasait, miután egy magára hagyott koraszülött, újszülött csecsemőt találtak a terminál egyik mosdójában. Az ausztrál külügyminiszter is megszólalt az ügyben.
Testvizsgálat a katari repülőtéren
Az eset október 2-án történt, de csak ma derült ki. A Dohából Sydney-be tartó járat női utasait a katari hatóságok utasítására mentőautókba ültették és levetették a nadrágjukat. A nővérek azt mondták nekik, hogy meg kell vizsgálni – értsd: szemrevételezni a szeméremtestüket, mielőtt visszaengednék őket a gépre. Utasok elmondása alapján a vizsgálat magában foglalta a nemi szervük megérintését is.
A helyi idő szerint 20:30-kor kellett volna elhagyni a Hamad Nemzetközi Repülőteret (HIA), de a gép 3 órát késett, miután egy koraszülöttet találtak a terminál egyik fürdőszobájában – az utasokkal ezt az egyébként fontos részletet egyáltalán nem közölték.
Az ABC egy női utast idézett azok közül, akiket felszólítottak, hogy hagyják el a gépet. Elmondása szerint pánikba esett, amikor rájöttek, hogy a repülőtéren kívülre viszik őket.
„Amikor beértem a mentőbe, ott volt egy hölgy maszkkal, majd a hatóságok becsukták és ránk zárták a mentőautó ajtaját. Soha nem magyaráztak el semmit. Azt mondta, húzzam le a nadrágomat, és meg kell vizsgálni a hüvelyemet.”
A nő elmondta, hogy kifogásai ellenére végül levette a ruháját, és egy nővér megvizsgálta és meg is érintette.
Másik utas beszámolója szerint az alábbiak történtek:
„Senki sem beszélt angolul, és nem mondta el nekünk, mi történik. Félelmetes volt. Egy közeli anya a gépen hagyta alvó gyermekeit. Volt egy idős látássérült nő, neki is el kellett hagynia a gépet. Biztos vagyok benne, hogy átvizsgálták.”
Azt mondta, bár tiszteletben tartja Katar törvényeit és kultúráját, jogi lépéseket fontolgat és ha a másik 12 ausztrál nő csoportos keresetet indítana, mindenképpen csatlakozna hozzájuk.
Az ausztrál külügyminiszter vizsgálatot követel Katartól
Marise Payne ausztrál külügyminiszter és egyben nő ügyi miniszter (ott lent délen ilyen is van már!) a héten jelentést vár a katari kormánytól az esetről.
„Ez nem olyan, amiről életemben hallottam volna, bármilyen összefüggésben. Nagyon egyértelművé tettük nézeteinket a katari hatóságok előtt ebben az ügyben.” – mondta.
Bár az ügyet jelentették az Ausztrál Szövetségi Rendőrségnek (AFP) is, nem világos, hogy az AFP milyen hatáskörrel rendelkezne a közel-keleti Dohában történt incidens felett.
Payne külügyminiszter asszony nem kívánta tovább részletezni az esetet, amíg meg nem kapta a jelentést, de azt mondta, hogy a kormányt még az eset napján, október 2-án tájékoztatták az ügyről.
A katari repülőtér a nőket testben és lélekben is lemeztelenítő vizsgálata után hatósági vizsgálatok következnek
„Alapos és független vizsgálatra van szükség, és az összes érintettet számon kell kérni” – mondta az Amnesty International ausztrál igazgatója, Samantha Klintworth a 7 News-nak.
A sokkoló eljárás során egyébként nem találták meg az újszülött édesanyját, pedig a biztonságiak a gépet is átkutatták, hogy esetleg nem rejtőzött-e el a fedélzeten.
A katari hatóságok tovább vizsgálják ugyanakkor azt is, hogy honnan származhat a csecsemő. Elmondásuk szerint a kicsi jól van és biztonságba helyezték.
Az NSW rendőrsége szerint a nők orvosi és pszichológiai támogatást kaptak, miközben Sydney-ben szállodai karanténban voltak.
A Spabook részéről együttérzésemet fejezem ki a történtek miatt és bízom abban, hogy sikerül mindenkinek feldolgoznia ezt a keserű élményt.
Érdekelnek az utazós témák? Csatlakozz csoportunkhoz, ahol folyamatosan értesülhetsz szállás véleményekről, eseményekről és sok-sok utazós témáról is. Oszd meg másokkal is a hírt!
Fürdőbaráti üdvözlettel,
Mr Spabook
Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé.