Egyelőre nem robbant be a turizmus, hiányoznak a külföldi vendégek

by Kassay Tamás

A KSH közzé tette, hogy a vendégéjszakák száma 2020 májusához képest több, mint megháromszorozódott, de 75%-kal marad el 2019 azonos hónapjához viszonyítva. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2020. májushoz mérten ötszörösére növekedett, de 2019 azonos időszakához viszonyítva 91%-kal marad el még mindig, tehát szinte elhanyagolható szinten áll. A védettségi igazolványhoz kötött szolgáltatások korlátozásának eltörlésével számíthatunk majd jelentősebb ugrásra, de ez a májusi számokban még természetesen nem jelenhetett meg. Mutatom a legfrissebb, részletes számokat:

Vendégek és vendégéjszakák száma 2021. május az előző év azonos hónapjához képest Magyarországon:

belföldi vendégek száma 128 ezer fővel 211 ezerre nőtt, a vendégéjszakáké 336 ezer éjszakával 522 ezerre emelkedett (alapesetben 1,4 millió körül lenne). Az éjszakák 72%-át szállodákban töltötték, ahol a növekedés mértéke közel négyszeres volt. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma az előző évi forgalmat 57, illetve 29%-kal haladta meg. Az Észak-Alföldi turisztikai régióban volt a legnagyobb (több mint négyszeres) mértékű a növekedés.

külföldi vendégek száma 34 ezer fővel 39 ezer vendégre, a vendégéjszakáké 100 ezer éjszakával 125 ezer éjszakára nőtt, tehát arányaiban hatalmas növekedés, de

gyakorlatilag a nulláról mozdult el a továbbra is rendkívül alacsony szintig, nagyjából a normális érték 10% környékén mozogva, ami -összehasonlításul- korábban 1,2 millió volt.

vendégéjszakák száma 2021 május Magyarország
Ha szívesen olvasol hiteles turizmus hírekről, akkor vár a Turizmus hírek csoport, valamint a hírlevelünk.

Ez nem bárminek, vagy bárkinek a hibáztatása, pusztán tényként közlöm, hogy helyesen tudjuk értelmezni azokat a máshol megjelent szalagcímeket, amelyek szerint parádésan teljesít a magyar turizmus és most aztán minden egyetlen csapásra tökéletessé vált. Ez ugyanis tényszerűen nem igaz.

A KSH közleményéből kiderül, hogy a vendégek jelentős része szállodában szállt meg, az ott eltöltött éjszakák száma több, mint ötszörösére bővült 2020 májusához képest. A növekedés Budapest esetében volt a legnagyobb (több mint nyolcszoros). Szépnek tűnik, csak nem az.

Nos, itt ismét megjegyzem, mielőtt félreérti valaki: a gyakorlatilag 0 értéket sikerült megnyolcszorozni, és perpillanat is közel a nullában állunk, Budapest lényegében kihalt, a turizmus tetszhalott, a szállodák epekedve várják a vendégeket, akik még a Foci EB ideje alatt is csak legfeljebb 40-50% foglaltságig tudták megtölteni a helyeket (Flesch Tamás, a MSZÉSZ elnökének nyilatkozata alapján), aztán szépen elillantak és a helyükre nem érkezett senki. Különösen érdekes, hogy Budapesten már most több a külföldi vendég, mint a belföldi, pedig az egész országba érkezett összesen 39 ezer külföldi, ami épp egy félházra elég egyetlen meccsen, tehát nagyon kevés. Korábban többször jeleztem már, hogy ez várható 2021-ben, bár látszólag vészmadárnak tűntem, pedig csak a realitásokra igyekeztem rávilágítani:
2020-ban nyáron szinte alig volt korlátozás, 2021-ben bőven van. Milyen racionális ok lenne tehát arra, hogy jobb legyen ez a szezon, mint az volt?

vendégéjszakák száma kereskedelmi szálláshelyeken 2021 május Magyarország
forrás: KSH

Kereskedelmi szálláshelyek száma 2021. május

1945 kereskedelmi szálláshely, köztük 691 szálloda és 769 panzió volt nyitva a hónap egy részében vagy egészében.

Vendégszám és vendégéjszaka alakulása 2021. január – május között 2020 azonos időszakához képest:

A kereskedelmi szálláshelyek 68%-kal kevesebb, összesen 1,4 millió vendégéjszakát regisztráltak. A belföldi vendégek 55, a külföldiek 81%-kal kevesebb (1,0 millió, illetve 409 ezer) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. Az összes vendégéjszaka 81%-át a belföldi vendégek töltötték el.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 68%-kal csökkent, és 28,1 milliárd forintot tett ki.

vendégéjszakák száma 2021 május Magyarország
Ha szívesen olvasol hiteles turizmus hírekről, akkor vár a Turizmus hírek csoport, valamint a hírlevelünk.

Összefoglalva: a vízparti üdülőhelyek, minőségi apartmanok, a mindentől távol lévő újhullámos vendégházak tele vannak már most az idei évre, sokan fél házas foglalást könyveltek el már 2022-re is. De ez a jéghegy csúcsa és ha külföldiek nem érkeznek meg, akkor egynyári virágzásnak lehetünk majd szemtanúi. Ami után előbb-utóbb meg fog jönni a vendégek ítélete, amint szabadon lehet utazni máshová is. Ez az idén is már tapasztalható, a Balaton déli partja például hétköznap -a cikk írásának pillanatáig- nagyon gyenge szezont fut, pedig az idő parádésan jó, fullon kellene lennie. De nincs, és ez szerintem a tavalyi hírhedt ár/érték arány produkciónak köszönhető, amely miatt sokan külföldre és az ország más részei felé kezdtek nézelődni, míg a presztízs nyaralók és a minőséget megfizetni képes vendégek teljesen megtöltik a Balaton északi partját és a déli part jó minőségű helyeit már most is.

Ha szívesen olvasol turizmus hírekről, akkor vár a Turizmus hírek csoport, valamint a hírlevelünk.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben