vendéglátóhely zeneszolgáltatás szerzői jog artisjus presszó

A szerzői jog megsértése miatt emeltek vádat egy presszó vezetője ellen Egerben

by Kassay Tamás

A szerzői jog közel egymillió forintos vagyoni hátrányt okozó megsértése miatt emelt vádat egy korábban éveken át Eger belvárosában működő presszó üzemeltetője ellen az Egri Járási Ügyészség.

A vádirat szerint a 31 éves nő 2016 nyarától 2021 februárjáig üzemeltette a zeneszolgáltatást is nyújtó vendéglátóhelyet. Ez idő alatt azonban a vádlott a lejátszott zeneszámokért nem fizetett jogdíjat sem a szerzőknek, sem a törvényben meghatározott közös jogkezelő szervezetnek.

– közölte Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel

A hatályos jogszabályok értelmében a presszó tulajdonosa így összesen több mint 908 ezer forint összegű díjfizetési kötelezettségének nem tett eleget. Az Egri Járási Ügyészség ezért szerzői joghoz kapcsolódó jogok nagyobb vagyoni hátrányt okozó megsértésével vádolja és vele szemben – az elmaradt jogdíjak megfizetésén felül – pénzbüntetés kiszabását kérte az ügyben eljáró bíróságtól – tájékoztatott a szóvivő.

Zeneszolgáltatás vendéglátóhelyen: az Artisjus és a szabály azt mondja, hogy „amennyiben az üzletben zene lejátszására alkalmas készülék található, az üzlet jogdíj fizetésére köteles”.

Az üzletekben folyó zenefelhasználást az Artisjus területi képviselői előzetes tájékoztatás nélkül a helyszínen ellenőrizhetik. Helyszíni ellenőrzést az Artisjus az esetek túlnyomó többségében akkor folytat, ha az üzlet korábban nem kért engedélyt zenefelhasználásra. Előfordulhat a zenefelhasználásra vonatkozóan korábban már beadott bejelentés visszaellenőrzése is. – áll az Artisjus honlapján.

A vendéglátóhelyek, szálláshelyek jogszerű működtetésére elemi érdek odafigyelni

Az internetes fórumokban rendszeresen merülnek fel kérdések különféle adózási, jogi kérdésekkel kapcsolatban. Ennek oka az, hogy a válság ellenére, vagy éppen azért, a megelőző évek extrém sikeressége miatt rengetegen próbálnak meg beszállni a vendéglátásba. Nem szakmabeli emberek tömegei vásároltak meg nyaralókat, hogy azokat kiadási céllal hasznosítsák, de értelemszerűen hiányzik a tapasztalatuk és sok esetben még az alapvető tudásuk is ehhez a szakmához.

Vannak, akik jól csinálják, de ismerjük a tőzsdés mondást a „Mari nénik” esetéről, az úgynevezett „háziasszonyokról”, avagy háziasszony szakaszról. Amikor már azok is részvényt vásárolnak, akik az infláció, vagy a kamatos kamat fogalmát sem értik, akkor egy ideig azért emelkednek még a részvényárfolyamok, mert az így beszálló laikus tömegek felhajtják az árakat. A rutinos rókák ilyenkor már realizálják a nyereségüket, kiszállnak és várnak az esésre, amit a „Mari nénik” fognak csúnyán megfizetni. Valami hasonló látható most az apartmanok piacán, rengeteg a tapasztalatlan új beszálló, irtó sokan építenek fenntarthatatlan Jacuzzis meg dézsás helyeket rossz lokációval, eltúlzott árazással, felesleges alkalmazottak felvételével, mert saját maguk nem szeretnék csinálni azt, amit pedig nekik kellene, hiszen a vendéglátás tipikusan egy személyes jelenlétet igénylő, családi vállalkozási forma, nem pedig befektetés, amit hobbi jelleggel távolról lehet csinálni. Lásd osztrák vagy horvát vendégházak, versus hazai kulcsos apartmanok különbsége.

Szerencsére az új belépők között van egy olyan igényes réteg, aki valóban nyitott a szakmára, szeretné megtanulni, szeretné jól csinálni, fejlődni és lehetőleg hosszú távon, fenntarthatóan működni. Nekik szól a vendégélmény tanácsadás, aminek keretében minden apróságra kellő figyelem jut.

Ha nem szeretnél lemaradni a turizmus világának precíz híreiről, akkor Neked szól az Utazás hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben