Zarándok Akadémia találkozó a lelki utakon utazók számára április 27-28-án

by Kassay Tamás

Április 27-28-án, Péliföldszentkereszten első alkalommal rendezik meg a Zarándok Akadémia szakrális-spirituális turisztikai látogatómenedzsment műhelytalálkozót. A rendezvény azokat a turisztikai és egyházi, felekezeti szakembereket szólítja meg inspiráló előadásokkal és panelbeszélgetésekkel, akik látogatókat fogadnak, vagy kísérnek szent helyeken, lelki utakon.

A jógyakorlatokra és tapasztalatcserére épülő 2 napos program elsősorban azok számára szól, akik turisztikai és lelkiségi-egyházi szakmai szereplők, látogatóközpontok, kegyhelyek, kolostorok, turisztikailag frekventált templomok, szakrális épületek, zarándokfogadók, zarándokutak, szakrális-lelki ösvények, programok gazdái, vagy szervezői.

Nem is gondolunk bele talán, hogy életünk során mennyi kanyaron át visz az utunk, és ha tapasztaljuk is ezt, nem biztos, hogy elsőre megértjük vándorlásunk célját, ívét. Vannak pillanatok, amikor megállunk, vagy meg kell állnunk, értékelünk, átértékelünk. A spirituális helyzeteknek, pillanatoknak és helyeknek ebben meghatározó szerep jut, segítenek a folyamatban.
A vándorlás felfedezés is egyben, magunk megismerése, amihez idő és tér kell, így tehát turisztikai szolgáltatások, bemutatóhelyek, elmélyítő, kulturális, szakrális pontok állnak rendelkezésünkre.
Hogy ezek a szolgáltatások ne csak üzleti megoldások, hanem az önmagunkra találás feltáró, lélektől lélekig ható kapcsolódások legyenek, a turisztikai szereplőknek, a szakembereknek éppúgy tanulniuk és gyakorolniuk kell ezt a szerepet, mint a vallási helyeknek, vagy zarándoklat szervezőknek a modern turista-kiszolgálást. Erről a tudáscseréről szól a Zarándok Akadémia. 

– nyilatkozta Bódis Gábor, a HungaryNext Országmárka Műhely alapítója, a rendezvény egyik szervezője

A találkozó célja, hogy a résztvevők segítsék egymást abban, hogy bárki számára érthetően és vonzóan tudják közvetíteni kincseiket, függetlenül a betérő vendégek vallási meggyőződésétől.

Az esemény fővédnöke Hortobágyi Cirill Pannonhalmi Főapát, házigazdája Derosi Raja, a Szalézi Rend tartományi vikáriusa, kegyhelyigazgató. A moderátor Novák András, előadói és panelbeszélgetés résztvevői pedig neves hazai és nemzetközi szakemberek, mint például:

  • Ars Sacra Fesztivál,
  • AÖFK,
  • Don Bosco Szalézi Társasága
  • Esztergomi Bazilika,
  • InnoTime,
  • Magyar Pálos Rend,
  • MTÜ,
  • Pécsi Egyházmegye,
  • Pietre Vive – Élő Kövek
  • Pilgern im Norden,
  • Tiszántúli Református Egyházkerület,
Zarándok Akadémia találkozó vallásturizmus
A turizmus világának precíz híreivel vár az Utazás hírek csoport.

Az egész hétvégés programsorozat az izgalmas programok, tartalmas beszélgetések mellett szálláslehetőséget és ellátást is kínál.

A Viator Természetjáró és Kulturális Egyesület, a Péliföldszentkereszti Szalézi Rendház, a Gerecse Natúrpark Látogatóközpont és a Hungary NEXT ország-márka-műhely szervezésében (korábban már írtam projektjükről) megvalósuló szakmai fórum létrejöttét a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, valamint a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája támogatja. A Zarándok Akadémia részletes programját a www.zarandokakademia.hu oldalon találhatjuk, és érdemes korán regisztrálni, jelentkezni, hiszen április 10-éig early bird kedvezményt is kaphatunk.

A turizmus világának precíz híreivel vár az Utazás hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben