Új vezérigazgató a Budapest Gyógyfürdői élén

by Waterfan
Spabook.net Kassay Tamás

Szűts Ildikó váltja 2020 február 1-től Szőke Lászlót a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. élén.

Szűts Ildikó nyerte el a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatói posztját

Internetes források alapján sokat látott, tapasztalt vezető érkezik az ország egyik legfontosabb pozíciójába.

Miért mondom, hogy az egyik legfontosabb? Azért, mert az utóbbi évtizedben Budapest a termálfürdők fővárosává vált, számos kampány, országimázs film és tudatos építkezés eredményeképpen. Csak a Széchenyi Fürdő több, mint 1,5 millió külföldi vendéget fogadott 2019-ben, ami azt jelenti, hogy a Budapestre látogató külföldiek közül minden harmadik(!) kíváncsi rá és meglátogatja. Lényegében a budapesti panoráma mint világörökség után, ami mindenkit vonz és mindenki megnézi, erre kíváncsiak a legtöbben.

Szűts Ildikó BGYH vezérigazgató

Szűts Ildikó a nyilvános információk alapján előbb az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett, később diplomát szerzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen is. Saját tanácsadó céget vezetett, és évtizedes karriert futott be a a Magyar Postánál, amelyet 2008-2010 között vezérigazgatóként irányított. A következő 4 évben az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadójaként tevékenykedett.

Aktív egyéb társadalmi ügyek képviseletében is, 2007-től az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes docense. A Vodafone Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Menedzserek Országos Szövetségében a felügyelőbizottság tagja.

Több kitüntetésben is részesült. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta Innovatív vezetői munkájának elismeréseként, valamint elnyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara Women of Excellence díját is.
Szűts Ildikó nyílt pályázaton nyerte el megbízatását.

Szőke László korábbi vezérigazgató 2010 óta vezette a BGYH-t.

Összegyűjtöttem a legfontosabb fejlesztéseket, amelyek az irányítása alatt valósultak meg (a teljesség igénye nélkül):

  • – Lukács Fürdő (2012, Magyar Termék Nagydíj elismerés)
  • – Palatinus téliesítése, új wellness részleg, gépészet modernizáció
  • – Paskál Fürdő bővítése, wellness részleg kialakítása
  • – Dagály Fürdő átvétele üzemeltetésre és fejlesztése a vendégek véleményének figyelembevételével
  • – Csillaghegyi Fürdő felújítása, nagyszabású bővítése, gyermekbarát komplexum létrehozása
  • – Pesterzsébeti Fürdő felújítása, bővítése, prémium minőségű kialakítása (itt és itt írtam róla)

Fürdőrajongóként, Magyarország első spabloggereként ezúton köszönöm Szőke László eddigi munkáját és egyben nagyon sok sikert kívánok Szűts Ildikónak a jövőbeli fejlesztések megvalósításához, a vendégélmény még magasabb szintre emeléséhez és a budapesti fürdők világhírnevének öregbítéséhez.

Ha hasznosnak találod az oldalam, akkor nagyon örülök neki, ha megosztod a bejegyzést, kommentben megírod a véleményed és segíted, hogy még több érdekességről tudjak írni a jövőben. Feliratkozhatsz a hírlevelemre, de szeretettel látunk a zárt wellness csoportban is.

Üdvözlettel,
Mr Spabook

kép: Youtube

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé. Hálás köszönet érte, ha méltónak találod rá a Spabook-ot!

Ez is érdekelhet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben