Spabook.net Kassay Tamás

Rekordot döntött a budapesti fürdők látogatottsága

by Waterfan

Hatalmasat nőtt a budapesti fürdők látogatottsága, amely átlépte az 5 millió főt, köszönhetően a folyamatos nagyszabású fejlesztéseknek, mint például a Csillaghegyi, Paskál, Pesterzsébeti fürdők újjáépítése.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat több, mint 5 millió vendég kereste fel 2019-ben, ami 2018-hoz képest 13%, 2010-hez viszonyítva 72% (!!) növekedést jelent. Kiemelkedő eredményt produkált és hatalmas népszerűségnek örvend a Spabook Fürdőtúra keretében is meglátogatott és bemutatott, Érték és Minőség Nagydíjjal kitüntetett Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő, valamint a zuglói Paskál fürdő.

A bevételek is jól alakultak, hiszen a Budapest Gyógyfürdői Zrt. 2019. évi bevétele várhatóan meghaladja majd a 18,3 milliárd Ft-ot, ami 20%-os növekedés az előző évhez képest. Ezúton is gratulálok az eredményhez!

A BGYH saját forrásból (nem közpénzből!) számos, új fejlesztést valósított meg. Az év közben átadott Pesterzsébeti fürdő mellett új részleget hozott létre a Széchenyi fürdőben Private Spa néven, ahol a vendégek szállodai színvonalú körülmények között élvezhetik Európa legnagyobb termálfürdőjének szolgáltatásait.

Személyes kedvencem, a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő beváltotta a beruházáshoz fűzött reményeket, mert 120 ezer vendég kereste fel a 2019 júliusi megnyitó óta.

Pesterzsébeti fürdő wellness medence

A forgalom bravúros növekedését támogatták a Csillaghegyi fürdő és a Palatinus fürdő 100. születésnapja alkalmából szervezett rendezvények is. A Palatinus fürdőben 8200 fő vett részt a különleges eseményen, ami évtizedekre visszamenőleg is rekord. Spabook Fürdőtúra ide is volt, benéztünk a gépházba és jó sokan megtöltöttük a wellness részleget, ahol geotermikus szauna is van.

Palatinus strand fürdő wellness medence

A leglátogatottabb fürdő a Széchenyi Gyógyfürdő lett: 1,8 millió vendég ázott a legendás fürdő gyógyvizében, ami az összes többi, BGYH Zrt. által üzemeltetett fürdő összforgalmának több, mint 35%-át teszi ki. 2019 egyik nagy pillanata volt, amikor ősszel hosszú riportot készített a Good Morning America! 5 milliós nézettségű reggeli show-műsora a 2019 őszén bemutatott Gemini Man főszereplőjével, Will Smith-szel, aki ellátogatott a Széchenyi Fürdőbe. A filmet 2018-ban forgatták szeretett fővárosunkban, részben a Széchenyi fürdőben is.

Büszke vagyok rá, hogy az év során a világ minden tájáról fogadott 400 forgatócsoport és sajtó munkatárs között Mr Spabook is megtisztelő helyet kapott és több alkalommal is beszámolhattam az új fejlesztésekről. Öröm és büszkeség volt visszajelzéseket kapni arról, hogy az ajánlóktól kedvet kapva kipróbáltatok 1-1 fürdőt!

Pesterzsébeti fürdő wellness szauna

A BGYH Zrt. nemzetközi tevékenységének köszönhetően az Európai Történelmi Fürdővárosok Szövetsége a Gellért fürdőben még 2018 októberében, a Magyar Fürdőkultúra Napján megrendezett szakmai és nagyközönségi rendezvényt benevezte az Európa Tanács kulturális utakért felelős szervezete (Cultural routes of the Council of Europe) díjára, amellyel elnyerte a Best Practices Award (Legjobb Gyakorlatok Díja) kitüntetést. A budapesti rendezvények ezzel hagyományteremtővé váltak, ennek hatására a jövőben a Szövetség minden évben megszervezi az Európai Fürdőkultúra Napját.

Ha hasznosnak találtad az infót, nagyon örülök neki, ha megosztod a facebook bejegyzést és segíted, hogy még több érdekes információról tudjak hírt adni a jövőben. A szigorúan nem spammelős hírlevelemre itt iratkozhatsz fel.

Jó utat, sok élményt, például Thaiföldön, Macedóniában, vagy épp Grúziában – útleírások.
Mr Spabook

Forrás: BGYH Zrt hivatalos sajtóközleménye

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé. Hálás köszönet érte, ha méltónak találod rá a Spabook-ot!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben