Fürdőszövetség Beerettyóújfalu gyógyfürdő

Gyógyfürdővé minősíthetik Berettyújfalu fürdőjét

by Kassay Tamás

A Magyar Fürdőszövetség elnöksége 2023. szeptember 11-12-én Berettyóújfaluban tartotta meg kihelyezett elnökségi ülését, melyen az őszi szakmai napról, a szakbizottságok javaslatairól, a novemberi közgyűlés napirendi témáiról és az aktuális kérdésekről folytattak eszmecserét.

A házigazda Bihar Termálliget képviselője, Zámbori Péter – mint a szövetség egyik alelnöke – köszöntőjében bemutatta az idén júniusban átadott fedett termálfürdővel és gyógyászattal bővülő berettyóújfalui fürdőt.

Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere ismertette a település turisztikai terveit.

Fürdőszövetség Beerettyóújfalu gyógyfürdő
Szeretettel vár a fürdős, strandolós csoportunk!
  • Az állami támogatással felépült fürdő gyógyfürdővé minősítésének előkészítése elindult, amellyel az egészségturizmusban rejlő lehetőségeket szeretné a város kihasználni.
  • A berettyóújfalui tervek között szerepel egy szálloda, amely a már most is meglévő keresletet kívánja kiszolgálni.
  • 2023 őszén átadásra kerül a lakókocsis kemping is, amely egy új szegmenst vonzhat a fürdőbe.
  • Szintén turisztikai attrakcióként is tekintenek az épülő új berettyóújfalui vásárcsarnokra,
  • valamint az aktív – kerékpáros – turizmusban is óriási lehetőséget látnak, hiszen a települést és környezetét 70 km-es kerékpárúton lehet felfedezni: akár Debrecenig vagy Nagyvárad irányába.

Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke az elmúlt időszak kihívásairól (pandémia, energiaválság), az energiahatékonyság fontosságáról beszélt, illetve elismeréssel szólt a berettyóújfalui fürdőfejlesztésről. Mint mondta, Berettyóújfalunak is megvannak azok az adottságai – határmenti település, gyógyvíz, a turizmust támogató városvezetés – mint az általa vezetett Sárvári Gyógyfürdőnek, így minden adott ahhoz, hogy a házigazda település felkerüljön a hazai turizmus térképére. Ehhez a Magyar Fürdőszövetség elnöke az érdekvédelmi szervezet szakmai tudását és tapasztalatait is felajánlotta.

Fürdőszövetség Beerettyóújfalu gyógyfürdő

Az elnökségi ülés második napján a fürdővezetők megismerhették Hajdú-Bihar Vármegye legrégebbi épületegyüttesét, a Herpály Csonkatornyot, a felújított Zsinagóga Kultúrteret, valamint a helyi termál- és strandfürdőt is.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben