Jól halad a 2,4 milliárd forintos békési fürdőfejlesztés előkészítése

by Waterfan
Békési gyógyfürdő wellness milliárdos fejlesztés

2020 decemberében jelentették be, hogy várhatóan 2,4 milliárd forintos forrás érkezik majd a Békési Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztésére, az előkészítésre pedig 120 millió forint áll Békés Város Önkormányzata rendelkezésére.

A békési polgármesteri hivatal közleménye szerint Polgár Zoltán, fejlesztésekért és beruházásokért felelős alpolgármester vezetésével folyamatosan zajlanak az egyeztetések a településre érkező 2,4 milliárdos forint felhasználását célzó fürdőfejlesztéssel kapcsolatban.

A fürdőberuházás során bővülni fognak a strand- és wellness szolgáltatások, kültéri csúszdapark épülhet, szabadtéri sport- és kültéri fitness lehetőségek kialakítása valósulhat meg, grillterasz és parkosítás is szerepel a tervek között. A meglévő, de jelenleg használaton kívüli kültéri nagymedence átalakításával új élményelemek kerülnek a fürdő területére.

Békésen az országos szinten is kiváló minőségű gyógyvíz tör fel a mélyből, az abban rejlő lehetőségek kiaknázása a jövő egyik kiemelt feladata.

A békési gyógyvíz gyógyászati szempontból fontosabb alkotóelemei: a jód, az arzén, a kovasav és a nátrium-karbonát. Ezeknek köszönhetően előmozdítja a gyulladásos folyamatok gyógyulását, hasznosan alkalmazható zsugorodások, neurológiai panaszok, reumatikus-, női- és bizonyos bőrbántalmak (közepesen magas metakovasav tartalma jótékony hatású) esetén. Jódtartalma miatt érelmeszesedés, magas vérnyomás tüneteinek enyhítésére is ajánlott. Alkális vízként, főleg a nyálkahártyák idült hurutjaiban, gyomorsav túltengés esetén, továbbá a szervezet lúgosítására is használható.

4 csillagos szálloda is épül Békésen

Érdekelnek az utazós hírek? Akkor Neked szól a Turizmus hírek Facebook csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, ha kifejezetten a gyógyfürdők érdekelnek, akkor a Fürdők, gyógyfürdők csoportot Neked találták ki.
Amennyiben hasznosnak és alaposnak találod az oldal híreit, és módodban áll, köszönöm, ha támogatod, hogy fennmaradjon.