Sarkad uszoda tanuszoda

Átadták Sarkadon az új uszoda épületét

by Kassay Tamás

Sarkadon ünnepélyes keretek között átadták a több mint egymilliárd forint állami forrásból megépült tanuszodát. Hasonló tanuszodákat adtak át a napokban Heves és Zirc városaiban is.

Mokán István Sarkad polgármestere ezekkel a szavakkal üdvözölte az új uszodát a közösségi profilján:

Több évtizedes álom valósult meg a ma átadott Sarkadi tanuszodával. A vidék fejlesztésének és felzárkóztatásának része a sport támogatása és ezzel az egészség megőrzése. A több, mint egymilliárd forintból most megnyílt uszoda a 25 ezres kistérség számára fog sportolási lehetőséget adni kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Használják egészséggel és minél több itt eltöltött sportos szabadidőt kívánok.

Sarkad uszoda tanuszoda
Fotók: Sarkad város FB

Az önkormányzat még abban az évben ingyenesen állami tulajdonba adta az egykori sportpálya 4670 négyzetméteres területét.

A polgármester hozzátette, 2020 novemberében egy újabb kormányhatározat 1 milliárd 40 millió forintot rendelt a sarkadi beruházáshoz, a kivitelező békéscsabai székhelyű Galéria Invest Kft. 2021 januárjában kezdte és 2022 júniusában fejezte be a munkálatokat.

Kovács József országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, a kormány minden járásban szeretne egy tanuszodát létesíteni.

A sarkadi tanuszoda üzemeltetése, fenntartása és működtetése a Nemzeti Sportügynökség Zrt. feladata lesz.

A sarkadi tanuszodában 2 medencét alakítottak ki.

Sarkad uszoda tanuszoda
Fürdős, strandos hírekkel, infókkal, szeretettel vár FB csoportunk.

Az 1300 négyzetméteres épület főbejárata egy aulába vezet, amelynek oldalsó részén kapnak helyet a női és a férfi szociális blokkok, amelyeken át megközelíthető az úszótér. A sarkadi uszoda egy 6×10 méteres, 0,8 méter mély tanmedencének, valamint egy 15×25 méteres, 1,9 méter mély úszómedencének ad otthont. A létesítmény körül parkolókat, közlekedési felületeket alakítanak ki és rendezik a zöldfelületet is. A beruházás nyomán 9 munkahely jön létre a településen.

Az ünnepélyes megnyitó során az uszoda épületét Karsai Károly római katolikus diakónus és Koncz Zsolt református lelkész áldotta meg.

A tanuszodában hétfőtől néhány hétig tartó terheléses próbaüzem veszi kezdetét. Ezt követően egyes időszakokban a medencék az iskolai úszásoktatáshoz vehetők igénybe, a késő délutáni órákban pedig a lakossági és sport célú használat igényeit elégíti ki a létesítmény.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben