Strandfesztivál a Nádudvari Gyógyfürdőben

by Kassay Tamás
strandfesztivál Nádudvari Gyógyfürdő Életet az Éveknek

A Nádudvari Gyógyfürdő megtelt élettel július 23-án szombaton. Köszönhető ez egyrészt a parádés időjárásnak, másrészt pedig a Strandfesztiválnak, amely célcsoportja ezúttal az idősebb korosztály volt.

Nyugdíjasokkel telt meg a Nádudvari Gyógyfürdő az „Életet az Éveknek” Hajdú-Bihar Megyei Szervezete által szervezett esemény keretében, amelyre az előzetes visszajelzések alapján több mint 200 résztvevőt vártak. – adta hírül az Önkormányzat.

A vendégek országhatáron belülről és kívülről is érkeztek, többek között Budapestről, a szomszédos megyékből, a Bihar Megyei Nyugdíjasok és Idősek Szövetsége és a Biharpüspöki Hagyományőrző Népdalkör.

strandfesztivál Nádudvari Gyógyfürdő Életet az Éveknek
fotó: Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat

Az önkormányzat is részt vett az ünnepélyes megnyitón, amelyen Maczik Erika polgármester, Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke, valamint Szabó Sándorné, a szervezet megyei elnöke köszöntötte a résztvevőket. A színpadon különböző fellépők váltották egymást és gondoskodtak a jó hangulatról, például népdalkörök, magyar nóta egyesületek, szóló énekesek, versmondók, dalárdák, tánccsoportok is felléptek.