Tiszaörsi fürdő bezárás

A Tiszaörsi Termálfürdő is bezár heti 4 napon

by Kassay Tamás

Drámai helyzetbe kerültek a magyar fürdők, mert a koronajárvány már egyszer megtépázta őket, most pedig az elszálló rezsiköltségek miatt szinte tehetetlenül nézik végig saját önnön korlátozásukat, illetve sok helyen a teljes bezárásukat. A Tiszaörsi Termálfürdő is korlátozza nyitva tartását.

A Tiszaörsi Termálfürdő október 1-jétől hétfőtől csütörtökig zárva tart.

A Tiszaörsi fürdő saját oldalán publikált közleményében a megemelkedett energiaköltségekkel indokolja azt, hogy hetente 4 napon át bezárják a létesítményt. A fürdő mostantól csupán heti 3 napon várja a vendégeket: pénteken, szombaton és vasárnap, egységesen 9 és 17 óra között, a pénztár 16 órakor zár. – írta meg a Szol24.

A Tiszaörsi Termálfürdő 2006 óta gyógyfürdő is

Tiszaörs 51 fokos termálvizét egy kőolaj fúrás során tárták fel 1932-ben. A Tiszaörsi fürdő a helyi termálvíz kihasználására jött létre, az utóbbi 15 évben egy 110 házból álló üdülő falu épült köré.

A fürdőt tápláló termálvizet 2006-ban gyógyvízzé nyilvánították. A gyógyvíz mozgásszervi, reumatológiai betegségekre, valamint nőgyógyászati és idegrendszeri problémák kezelésére ajánlott. Emellett jó hatással van az agyvérzés utáni felépülésre, a pajzsmirigy működésének helyreállításában, nyugtató hatású, ivókúraként pedig emésztési és gyomorbántalmak kezelésére javasolják.

A Tiszaörsi fürdő szolgáltatásai

A fürdőben egy magyaros ízeket kínáló étterem gondoskodik a vendégek jóllétéről, itt időnként zenés táncesteket, esküvőket és rendezvényeket is tartanak. A parkosított kert kellemes időtöltést garantál, a több napra maradókat pedig szálláshely is várja az alábbi medencék mellett:

  • 38 fokos fedett termálmedence,
  • 33 méter hosszú, feszített víztükrű úszómedence,
  • 32 fokos gyógy- úszómedence,
  • 34 fokos élménymedence.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben