Sikerült új rekordot felállítani a Magyar Fürdőszövetség által szervezett akcióban, az országos vízipisztolycsatában. Az augusztus 19-re meghirdetett programhoz a Fürdőszövetség 37 tagfürdője csatlakozott, Budapesten a margitszigeti Palatinus strand vett részt a rendezvényen.
Az új vízipisztoly rekord felállításában országszerte kerekítve összesen 5900 (+/-10% hibahatárral) fürdővendég vett részt valamelyik strandon.

A Palatinus strand adott helyet az akciót irányító és hitelesítő Magyar Rekord Egyesület koordináló központjának is. A mostani kezdeményezés egyedülálló volt abban, hogy a telekommunikáció segítségével „egy helyszínként” egész Magyarországot jelentette. Minden egyes helyszín online módon, internetes alkalmazáson keresztül elektronikus, valós idejű kép- és hangkapcsolattal volt összekötve, a 37 fürdőben zajló eseményeket Budapesten egy nagyméretű kivetítőn is nyomon lehetett követni.
Az eseményről készült helyszíni videó a Spabook blogján tekinthető meg.
Ezzel két új rekord is született a helyszínek számát és a résztvevők számát is illetően. Az ország minden égtájából jelentkeztek fürdők a kezdeményezéshez. A kelettől nyugatig, északtól délig tartó, gyakorlatilag országos lefedettségnek köszönhetően a vízipisztolycsatában részt venni kívánó vendégek elérhető közelségben találhattak ehhez fürdőt. A kihívás és egyben újdonság az volt, hogy egy időben több helyen, összesen 37 fürdőben, strandon folyt vízipisztolycsata – a helyszíneket a 21. századi technika segítségével, online módon összekapcsolva. Az időjárás megmutatta, mennyire szeszélyes is lehet, és ez mennyire kiszámíthatatlanná teszi a strandolást. Ennek ellenére augusztus 19-én új magyar rekordok születtek a Magyar Fürdőszövetség tagjainak összefogásával.
- Rekordot állítottunk fel a helyszínek számát tekintve, 14 órától – 15 percen át – vízipisztolycsata folyt országszerte 37 helyszínen. (Eddig ez egy-egy önálló helyszínen történt.)
- Új rekord született a Magyarországon egy időben legtöbben vízipisztolycsatát játszó fürdőzők száma: kerekítve összesen 5900 fő (a hitelesítési jegyzőkönyv szerinti +/-10% hibahatárral).
- Egyúttal pedig a rekorddöntés is sikerült az egy helyszínen vízipisztolycsatát játszók számát tekintve. Túlszárnyalva a szigetvári fürdő eddigi rekordját a mostani új rekord kerekítve 1200 fő. Helyszíne a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdő.
- A rekordokat a Magyar Rekord Egyesület irányította és hitelesítette, minden egyes helyszínt online módon, internetes alkalmazáson keresztül elektronikus, valós idejű kép- és hangkapcsolattal összekötve. A Fürdőszövetség szervező központja a budapesti Palatinus strandról koordinálta a nagyszabású vízipisztolycsata akciót.
A fergetes vízipisztolycsata 14 órakor tört ki a Pala strandmedencéjében, illetve a kisebbeknek a gyermekmedencében. A számlálóbizottság adatai alapján a Margitszigeten – a mai esős, viharos délelőtti időjárás mellett is – több, mint 130 fürdőző lett a magyar rekord részese.

A Palatinus esetében egyben strandszezonzáró rendezvényt is tartottak, ahol a kicsiknek animátorok által vezetett vizes játékokkal, programokkal, a nagyobbaknak retro dj zenei felhozatallal kedveskedtek.
A vízipisztolycsata után az élőben kevert slágerek tették teljessé a fürdőzést és a hétvégi kikapcsolódást, rengeteg embert lehetett látni, akik hol a vízben, hol a medence partján kezdtek az ütemre táncolni, ugrálni, tapsolni, énekelni.
A BGYH a társadalmi felelősségvállalás jegyében igazi nyári csúszdázós, lángosozós, fagyizós strandolásra hívta meg a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Befogadó Otthon gyermekeit, ahonnan mintegy 30 gyermek érkezett a Palára, és vetette bele magát örömmel a medencékbe és természetesen a vízipisztolycsatába is.