Szerencsejátékok régen és most – Miből lesz a cserebogár? (X)

by admin

Az első szerencsejátékra utaló jelek a világban

Ha meg szeretnénk határozni a szerencsejáték első valódi formáját, nem lenne könnyű dolgunk, de az biztos, hogy nem egy újkeletű találmányról van szó. Az első bizonyítékok arra, hogy a szerencsejátékok az emberek életének részét képezik már elképzelhetetlen idő óta az Ókori Kínából származnak. Amíg konkrét eszközöket is találtak ami arra utalt, hogy szerencsejátékkal ütötték el az időt akkoriban az emberek, addig i.e 200 körül kenó cédulákat is árusítottak, ami voltaképpen a mai lottó első formájának tekinthető, ami ma már bármelyik online bukméker felületén elérhető.

Az első kerék – A rulett megjelenése

Az, hogy a különböző lottók és kockajátékok az emberek életét már nagyon régóta elkísérik kétségtelen, de amíg például a vadnyugaton a pókert már ismerték addig a rulett mint játék ekkoriban még váratott magára. A kerék Franciaországhoz köthető, ahol 1796 körül jelent meg ma ismert formájában szerencsejátékként, majd hamar népszerűségre tett szert és pár év alatt az egész világban elterjedt.

Ezután viszont újabb 50 évnek kellett eltelnie, hogy megjelenjen az első Európai változat is, amivel viszont egyre szerteágazóbb csoportokat is magához tudott vonzani a játék. A 19. századra pedig tovább nőtt az érdeklődés a játék iránt, így nem csoda hogy ma is az egyik legnépszerűbb játéknak mondhatjuk az elérhető lehetőségek között.

A nyerőgépek első változatai

Az első ma ismert nyerőgép Sittman és Pitt nevéhez köthető és a 18. század végére. Mivel a nyerőgép az egyik legkönnyebben használható játék a kaszinók világában a népszerűsége nagyon rövid idő alatt növekedni kezdett. A gépek először még csak cukorkákat és ételre/italra vonatkozó jegyeket biztosítottak, de ahogy egyre többen érdeklődtek hamar megjelentek az első valódi pénzt biztosító változatok is. 

Ekkoriban mindösszesen a gép oldalán található kart kellett meghúzni és ahogy ma is – megvárni a pörgés eredményét. Miután a képernyőn megjelentek a szimbólumok azonnal jelezte hogy nyert e a játékos, és ha igen szinte másodperceken belül potyogtatta is a nyereményként kapott érméket, amit azonnal fel is használhatott a használója egy újabb körre. 

Az első online kaszinók a nagyvilágban

Az 1990 -es évben, amikor az internet először megjelent a világban, azonnal igényként merült fel a felhasználók oldaláról az online kaszinók elérése online kapcsolaton keresztül. Az első kezdeményezések pedig pár évvel később meg is születtek, bár ekkoriban még nagyon kezdetleges volt az egész kialakítás. A lehetőségek között pár nyerőgép és egy – egy asztali játék jelent meg, valódi pénzért pedig nem is játszhattak a játékosok. 

A 2000-es évek

Ahogy viszont telt az idő, úgy vált elérhetővé először a valódi pénzes befizetés lehetősége, ennek köszönhetően pedig a népszerűsége is egyre nagyobb méreteket öltött a szerencsejáték felületeknek. Később pedig, ahogy teltek az évek úgy jelentek meg egyre szélesebb körben játékok és emelkedtek ki fejlesztők, akik a legnagyobb nyereményeket biztosító játékokat és a legminőségibb elérést biztosították. 

Változás következett be ezen kívül a fizetési módok terén is, amikor egyre több lehetőség jelent erre a célra, ma pedig már azt mondhatjuk hogy szinte bármivel fizethetünk egy egy népszerű kaszinó felületén. Ezek között több e pénztárca és akár kriptovaluta is elérhetővé vált, de azonnali átfutási idő mellett férhetünk hozzá a pénzünkhöz a legnépszerűbb kaszinóknál, akármelyik fizetési módot is választjuk.

Az online kaszinók jövője

Ahogy telnek az évek, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy az online kaszinók átveszik az irányítást a személyesen látogatható kaszinóktól népszerűség tekintetében, így ahogy az előző évben tapasztalhattuk, a jövőben is hasonló fejlődésnek lehetünk majd valószínűleg szem és fültanúi.

Ma már az appok és minőségi, folyton működő játékok minden népszerű kaszinó felületén értelemszerűek, de például a VR új meglepetéseket tartogathat számunkra, és valószínüleg eljön majd az az idő is, amikor minden kaszinóban nyilvánvaló lesz, hogy tudunk kriptovalutával fizetni. 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben