Vizsgálat indult a Ryanair, a Wizz Air, az EasyJet és a Volotea ellen a gyermekek és fogyatékkal élő utasok szétültetése miatt

by Kassay Tamás

Miután 35 000 eurós bírságot szabtak ki a Ryanair-re, a Wizz Air, az easyJet és a Volotea légitársaságok is szankciókra számíthatnak az Olasz Polgári Légiközlekedési Hatóság (ENAC) közleménye szerint. Az ENAC úgy látja, hogy a fapados légitársaságok bűnösek abban, hogy „továbbra is felárat számítanak fel a kiskorúak és fogyatékkal élők gondozói közelében lévő helyek kiosztásáért”. A légitársaságok tagadják a vádakat és nem értenek egyet a hatóság megállapításaival, közleményben reagáltak.

A fapados légitársaságok felárat számítanak fel a gondviselő melletti ülőhelyek kiosztásáért az olasz hatóság szerint

Az első elvégzett ellenőrzések alapján az ENAC azt állapította meg, hogy a fapados légitársaságok mulasztást követtek el: még nem változtatták meg – a közigazgatási bíró által előírt és megerősített módon – az informatikai és működési rendszereket, és a foglaláskor továbbra is felárat kérnek a repülőjegy árához a kiskorúak és fogyatékkal élők gondviselőihez közeli helyek kiosztásáért.

Az olasz hatóság 2021. július 17-én rendelte el a pótdíj megszüntetését ezen utasok számára. Ezután augusztus 15.-re halasztotta az intézkedés hatályba lépését. A hatóság azt állítja, hogy továbbra is fizetniük kell azoknak, akik kérik, hogy kiskorú vagy fogyatékkal élő utastársuk mellett foglaljanak helyet.

Emiatt a hatóság a Ryanair után megindította a szankciók kiszabására irányuló eljárást a másik 3 fuvarozóval szemben is. A bírságok – a Corriere della Sera beszámolója szerint – „a nem teljesítéssel arányosak” lesznek, és „minimum 10 000 eurótól maximum 50 000 euróig terjedhetnek minden egyes vitás esetben”.

A kiskorúak és a mozgáskorlátozottak ingyenes, szüleik és/vagy gondozóik közelében történő ülőhely kiosztását az ENAC által kiadott sürgősségi intézkedés garantálja Olaszországban, amely 2021. augusztus 15. óta van érvényben.

Az EasyJet azonnal közleményben válaszolt, amelyben megerősítette, hogy „a hatályos előírásoknak megfelelően járt el, és a szankció kiszabására irányuló eljárás megindítása teljesen megalapozatlan”.

„Az EasyJet a családi ülőhelyeket közösen osztja ki, ami azt jelenti, hogy a 12 év alatti gyermekek és a mozgáskorlátozottak egy kísérő felnőtt mellett foglalnak helyet, felár nélkül” – közölte a légitársaság.

A Wizz Air tudomásul vette az Enac határozatát, amelyben elítéli a kiskorúak és fogyatékkal élők ülőhelyére vonatkozó új előírások be nem tartását, ugyanakkor örömmel erősítették meg, hogy üléskiosztási rendszereink úgy vannak kialakítva, hogy a kísérő személyeket a kiskorúakkal és a fogyatékkal élőkkel együtt ültessék le. A Wizz Air jelenleg elemzi az Enac aggályainak pontos tartalmát, tekintettel arra, hogy a Wizz Air foglalási folyamatának Fontos tudnivalók című részében leírtak szerint mindig is megfelelően jártak el a helyek kiosztásánál.

A Volotea elvárja és biztosítja, hogy a gyermekek mindig a velük utazó felnőttek egyike mellett üljenek – idézi a lap a spanyol fapados légitársaság közleményét. „Ezen túlmenően, a világjárvány okozta egészségügyi bizonytalanságot követően, annak érdekében, hogy minden utas és a személyzet számára a legmagasabb szintű biztonságot garantálja, a Volotea gondoskodik arról, hogy az azonos háztartásba tartozó utasok közel üljenek egymáshoz, tovább csökkentve ezzel a fertőzés kockázatát”.

A fogyatékkal élő utasok tekintetében a Volotea azt állítja, hogy automatikusan a legjobb szabad helyet garantálja a velük utazó kísérő mellett. Mindkét esetben a helyek kiosztása teljesen ingyenes, ezért a vállalat nem osztja az Enac kifogásait.

Az olasz olvasók azt jelezték a hírt leközlő újságnak, hogy az Enac által vizsgált 4 légitársaságon kívül más légitársaságok is szétválasztják a családokat, vagy díjat kérnek azért, hogy a gyerekeket és a szülőket egymás mellé ültessék. Sokan az erre a célra létrehozott oldalon keresztül küldik el panaszaikat az ENAC-nak, tehát várható, hogy a következő napokban további vizsgálatok is megindulnak majd.

Ha pontos és hiteles híreket olvasnál az utazás világából, csatlakozz a Turizmus hírek csoportjához.
Ha útleírások, szállás vélemények érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben