Bombariadóval és vadászgéppel kényszerítették földre a Ryanair Athén – Vilnius járatát Fehéroroszországban

by Kassay Tamás

Példátlan eset történt május 23-án a Ryanair FR4978-as, Athénból Vilniusba tartó járatával, ami egy állami megrendelésű gépeltérítés, ha úgy tetszik, terrorcselekmény elszenvedője lett. Bombariadóra hivatkozva MiG 29-es vadászgépet küldtek rá a Boeing 737-es polgári repülőgépre néhány perccel azelőtt, hogy leszállhatott volna Vilniusban. Amennyire abszurdan hangzik a mondat, sajnos annyira valóságos, és tényleg a hihetetlen kategóriába esik, ennek megfelelően a mai EU csúcson is izzik a levegő az incidens miatt.

A Ryanair nyilatkozata a fehérorosz akció után

Az ír fapados légitársaság hivatalos nyilatkozata extrém tárgyilagos, kerül minden spekulációt és politikai utalást, de ez részükről érthető, bár ismerve a nyílt kommunikációjukat, azért valamennyire meglepő a visszafogottságuk.

“… A Ryanair értesítette az illetékes nemzeti és európai biztonsági és védelmi hatóságokat, és őszintén elnézést kér minden érintett utastól a sajnálatos késésért, amely a Ryanair ellenőrzési körén kívül esett”

Azóta a társaság vezére, a szabadszájú Michael O’Leary már kimondta, hogy mit gondol az esetről. Szerinte “államilag támogatott gépeltérítés” volt a fehéroroszországi hatóságok azon döntése, hogy vasárnap leszállásra kényszerítettek egy Ryanair gépet Minszkben azért, hogy őrizetbe vehessenek egy ellenzéki újságírót.

Ez egy államilag támogatott gépeltérítés volt… államilag támogatott kalózkodás” […] Úgy tűnik, a hatóságok szándéka az volt, hogy egy újságírót és útitársát eltávolítsák… úgy gondoljuk, hogy néhány KGB-ügynököt is kiraktak a repülőtéren”

mondta Michael O’Leary az ír Newstalk rádiónak.
Ryaniar Minszk Fehéroroszország bombariadó vadászgép MiG-29 Roman Prataszevics
Érdekelnek az utazós hírek? Akkor Neked szól a Turizmus hírek csoport.

A minszki repülőtér bombariadót jelentett, a fehérorosz állami média szerint Alekszandr Lukasenka elnök ezért parancsot adott a vadászgépes leszállításra. A gép eltérítésének pillanatai visszanézhetők a Flightradar-on.

Washington Post úgy fogalmaz, hogy a fehérorosz ellenzék szerint ez csak ürügy volt arra, hogy letartóztathassanak egy ismert ellenzéki aktivistát. A gép egyik utasa Roman Prataszevics, aki emigrációban él és Fehéroroszországon kívül vezette a népszerű ellenzéki NEXTA Telegram csatornát. A minszki leszállás után azonnal őrizetbe vették. A híradások szerint a kormánykritikus aktivistát hazájában halálbüntetés fenyegeti amiért a 2020-as kormányellenes tüntetések idején a tüntetőkkel szemben brutálisan fellépő belorusz rendőrség túlkapásait leleplező NEXTA létrehozása miatt terroristának nyilvánították.

A Ryaniar gép földre kényszerítése komoly diplomáciai perpatvart okozott

A NATO-főtitkár és az Európai Unió intézményeinek vezetői elfogadhatatlannak nevezték a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatának “kényszerű” minszki leszállását, az incidens kivizsgálását követelték, és valamennyi utas szabadon engedésére szólítottak fel. – az MTI közlése szerint.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár “súlyos és veszélyes” eseménynek nevezte a járat “kényszerű fehéroroszországi leszállását”, amely – véleménye szerint – nemzetközi vizsgálatot igényel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében teljességgel elfogadhatatlannak nevezte az incidenst. Kijelentette: A nemzetközi légiközlekedési szabályok bármely megsértésének következményekkel kell járnia.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke azt közölte, figyelemmel követi Raman Prataszevics előállításának fejleményeit. Magyarázatot követelt a történtek miatt, és az orosz politikai aktivista, újságíró, valamint a járat össze utasának azonnali szabadon engedésére szólított fel.

FRISSÍTÉS: a Ryanair új, rövid, tömör, határozott nyilatkozatot adott ki:
A Ryanair elítéli a fehérorosz hatóságok jogellenes intézkedését, amellyel eltérítették a Ryanair járatát, ami légi kalózkodásnak minősül. Ezzel most az EU biztonsági és védelmi ügynökségei és a NATO foglalkozik. A Ryanair teljes mértékben együttműködik velük, biztonsági okokból nem tudunk hozzáfűzni további nyilatkozatot.

Érdekelnek az utazós hírek? Akkor Neked szól a Turizmus hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport.