Michael O’leary Ryanair vezérigazgató budapesti sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy leidiótázta az extraprofit adó kivetését, amelyet érthetetlennek és igazságtalannak tart a járvány során milliárdos veszteségeket elszenvedő ágazattal szemben.
Miután megköszönte a sajtótájékoztatón megjelent újságíróknak, hogy eljöttek, elhúzott egy halvány mézesmadzagot, amely szerint 10 új járatot terveztek indítani Budapestről és 1 újabb gépet szerettek volna hozni a ferihegyi bázisukra 2022 telén, de sajnos ezek a tervek kútba estek az idióta extraprofit adó miatt.
A Ryanair elkötelezett, nem zárja be a budapesti bázisát
O’leary elmondta, hogy ezen a télen a budapesti útvonalak kevésbé lesznek versenyképesek mint a környező országok repülőtereiről indított járatok, mert az adó megemeli az árakat. Ennek ellenére a bázist nem zárják be:
„Jó hír, hogy nem zárjuk be a budapesti bázisunkat, mert túl nehéz volt azt megnyitni és Magyarország első számú légitársaságává tenni a Ryanairt.”
Megemlítette, hogy 8 útvonalat viszont bezártak a téli menetrend alapján, 7 útvonalon pedig csökkentik a járatok számát.
Összességében a különadó miatt drágábbá vált Magyarországon a működés, ezért csökkentik az indul járatok számát, és működő járatok gyakoriságát télen. A cégvezér szerint emiatt 4,9 millióról 4 millióra csökken az utasszám.
Azt már nem tette hozzá, amelyet az Airportal szaklap szerzői is körbejártak: ezek a bezárások szezonálisak, megszokottak, nem az adó miatt történtek. A Ryanair alapvetően a flottájának 10%-át le szokta állítani télire.