Immersive View Google Maps 3D nézet

Megváltoztatja az utazások tervezését a Google Maps újítása

by Kassay Tamás

A Google egy ideje már fürgélkedik azon, hogy a turizmusba is betegye a lábát. Számos szolgáltatása van, ami ugrásszerű fejlődésen ment keresztül az elmúlt évben. Ezúttal a Google Maps legújabb, mesterséges intelligenciával (AI) megtámogatott virtuális valóság jellegű verzióját mutatták be.

Kitörő ujjongással fogadta a közönség a Google Maps mesterséges intelligencia által generált 3D-s nézetű új funkcióját

A Google vezére, Sundai Pichai mutatta be a Google Maps legújabb Immersive View nézetét, amelyben a városok 3D-s, mesterséges intelligenciával létrehozott modelljében navigálhatunk, amolyan „virtuális valóság” jelleggel.

20 milliárd kilométer utat tervez a Google Maps naponta

„Képzeld el, hogy a teljes utadat előre láthatod. Az immersive view ezt lehetővé teszi számodra, függetlenül attól, hogy sétálsz, biciklizel, vagy vezetsz.” – mondta Pichai.

Tegyük fel, hogy elutazol New York-ba és szeretnél kerékpározni egyet. Beírod az úti célodat a Google Maps-be és láss csodát!

A funkció képes 3D-ben megmutatni az útvonalat az úti célunkhoz, sőt, a mesterséges intelligenciával képes arra is, hogy:

  • ha megadjuk az utazásunk tervezett időpontját, akkor:
    • az időjárás előrejelzés alapján alakítja a látványt a 3D-s modellben, esőt, vagy akár havazást is megjelenít,
    • az akkori időpontnak megfelelően mutatja a forgalom sűrűségét, jelzi az esetleges dugókat
    • képes végigvezetni a kiválasztott útvonalon bemutató jelleggel, így a felhasználó el tudja dönteni, szeretne-e arra elsétálni / elbiciklizni / elautózni, vagy inkább másik útvonalat, vagy másik úti célt választ az utazása során.
  • Nagyvárosokban meg tudja mutatni a nevezetességeket több szögből is.
  • A levegő minőségét és a hőmérsékletet is ki tudja jelezni.

A Google Maps Immersive View 3D funkció 2023 nyarán jelenik meg a navigációs rendszerben

Az idei év végéig 15 nagyváros 3D-s, realtime nézete válik elérhetővé a Google navigációjában. Később várhatóan ezt a funkciót ki fogják terjeszteni sokkal több helyre is. London, New York, Tokyo és San Francisco debütál először.

A Google vezére személyesen mutatta be, hogy a gyakorlatban ez hogyan is néz ki, íme:

Spabook vélemény: A Google bemutatójával kapcsolatban 2 dolgot tartok fontosnak kiemelni.

Az egyik az az, hogy a turizmusban dolgozóknak, illetve a turisztikai vállalkozásoknak érdemes a Google termékeit alaposan áttanulmányozni, mert sok kiaknázatlan lehetőség van benne, az utazók számára pedig számos hasznos segítség működik elég jól, például a repülőjegy kereső funkció, vagy akár a szálláskereső is. Az Immersive View-t a szállodák kiválóan tudják alkalmazni a programajánlóik előzetes elkészítéséhez rövid videók felvételével, vagy akár ad hoc jelleggel is a concierge szolgáltatásukban.

A Google felszabadítja a Google Earth mögött álló nagy felbontású 3D-s képeket, így a fejlesztők könnyen hozzáférhetnek azokhoz és a saját márkájukra jellemző, magával ragadó élményeket hozhatnak létre anélkül, hogy a 3D-s térképet a semmiből kellene létrehozniuk.

Egy turisztikai vállalat például egy nemzeti park 3D-s térképét készítheti el a hegyek, a víz és a fák fotórealisztikus képeivel, hogy az utazókat látogatásra csábítsa. Vagy kidolgozhatnak egy interaktív térképes túrát az építészeti nevezetességekről, a város virtuális idegenvezetése során a történelmi információkat megosztó jelölésekkel.

A másik észrevételem azoknak szól, akik rá vannak feszülve a tökéletes kiejtés fontosságára akár angolból, akár másik nyelvből. A Google vezére – indiai származását nem meghazudtolva – erős akcentussal beszél angolul. Mégis a világ egyik legelismertebb embere tud lenni. A tudás, az attitűd és az elhivatottság a fontos, nem a kiejtés.

Ha érdekelnek a turizmus inspiráló és szakmai hírei, akkor ez a FB csoport szeretettel vár.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben