Panorámás Gombabüfé nyílt a Zemplén csúcsán

by Kassay Tamás

750 millió forintos fejlesztés valósult meg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen, amelynek keretében a város két kedvelt kirándulóhelyén történtek korszerűsítések – tájékoztatta az MTI-n keresztül a sajtót a város önkormányzata.

Új látogatóközpontok épültek és 750 milliós turisztikai fejlesztés valósult meg Sátoraljaújhelyen

Sátoraljaújhely Gombabüfé Zemplén libegő
TakkkCC BY-SA 3.0, via Wikimedia Commons, A turizmus világának inspiráló híreiért iratkozz fel hírlevelünkre, és csatlakozz csoportunkhoz!

A beszámoló szerint a Várhegy és a Magas-hegy környezetében történtek fejlesztések, illetve munkálatok, és a pályázati program keretében folytatódott a Sátoraljaújhelyi vár immáron 1 évtizede tartó feltárása, a falmaradványok konzerválása.

Új látogatóközpont a Várhegyen

A Várhegyen, az egykori újhelyi vár területén megépült a látogatóközpont, melyben huszonegyedik századi technológia segítségével idézik meg virtuálisan a korai középkor várát és udvartartását. A vár és a város történetét egy, interaktív kalandjátékok mintájára készült virtuális játéktéren keresztül ismerhetik meg a fiatalok.

Ökoturisztikai látogatóközpont is épült

A Magas-hegy lábánál megépült ökoturisztikai látogatóközpontban Csodálatos Zemplén – velünk élő természet címmel nyílt kiállítás, amely a zempléni táj növény- és állatvilágát mutatja be. A Zemplén Kalandpark középső állomásán játszóteret, gyermekmegőrzőt, szabadtéri edzőteret, napozóteraszt valamint öt filagóriát alakítottak ki.

Gombabüfé a Zemplén tetején

A sportcentrumban táblagépek bérelhetők, amelyek segítenek eligazodni Sátoraljaújhely és környéke túraútvonalain és tanösvényein, emellett az eszközzel várostörténeti sétára is indulhatnak a vendégek. A Zemplén legmagasabb pontján, a Magas-hegy tetején megépült az úgynevezett Gombabüfé, emellett kiépítették a hegytetőre vezető víz- és szennyvízrendszert is.

A Gombabüféről és a környékről a Zemplén TV készített videós beszámolót

A riportban Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere úgy nyilatkozott, hogy nem az a cél, hogy minden áron, vagy bármi áron több turista érkezzen, hanem arról is szól ez a fejlesztés, hogy a helyiek közül is minél többen jöjjenek, libegőzzenek ide fel és tudjanak kulturált körülmények között kikapcsolódni.

A zempléni libegő 1332 méteres pályahosszával hazánk leghosszabb ülőszékes libegője.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben