A nagy marák születése önmagában is jó ok arra, hogy ősszel ellátogassunk a Miskolci Állatkertbe, októberben azonban ennél jóval több várja a városba érkezőket. Az állatkert kiemelt programjai, a Bükk …
SpaZoo
-
Nem mindennapi történettel indul a nyári szezon az egyik népszerű hazai tófürdőben. Míg a szakemberek az utolsó simításokat végezték a szezonnyitás előtt, egy váratlan vendég már birtokba is vette a …
-
Napjainkban talán minden korábbinál nagyobb szerepe van a közösségi összefogásnak. A Rex Kutyaotthon Alapítvány tavalyi eredményei egyszerre mutatják meg a szervezet erejét és a feladat nagyságát, miközben munkájuk révén több …
-
A farkasordító hidegben egyre többen várják az enyhülést. Azok, akik február 2-án a Miskolci Állatkertbe látogatnak, megtudhatják, hogy meddig tart még a tél és a dermesztő hideg – értesült róla …
-
Nagy mara kölykök születtek a Miskolci Állatkertben, így már összesen 13 egyed él a dél-amerikai pampák élővilágát bemutató kifutóban, amelyet a marák a nandukkal és a guanakókkalközösen laknak – tudta …
-
Ritka főemlős született a Miskolci Állatkertben – elrabolja a szíveket az örvös mangabé kölyök
by Kassay TamásEgy újabb ritka főemlős jött a világra a Miskolci Állatkertben, az új örvös mangábé kölyökkel már nyolcan élnek ebből a különleges fajból az állatkertben. Az apró hím egyelőre még anyukája, …
-
A Miskolci Állatkert közleményben osztott meg ismét örömteli hírt, miszerint szürkemarha borjú született – tudta meg a Spabook.net. A magyar szürkemarha hungarikum, jellegzetes hosszú szarvával és ellenálló természetével nem csupán …
Különösen kedves jövevény várja a látogatókat a Miskolci Állatkertben, ahol megszületett egy kétpúpú tevecsikó, aki már most a közönség egyik kedvence – értesült róla a Spabook.net a Miskolci Állatkert közleményéből.
A Miskolci Állatkert legifjabb lakója egy egészséges bivalyborjú, aki két héttel ezelőtt látta meg a napvilágot – tudta meg a Spabook.net. Az apróság már most is mindenhova követi édesanyját a …
A Miskolci Állatkert mindig tartogat meglepetéseket, most pedig különösen örömteli eseménynek örülhetnek a látogatók, ugyanis újabb kicsivel bővült a Liszt-majmocskák családja, így már kilenc tagot számlál a csapat. A legifjabb …
