Mindannyian emlékszünk a 2009-es történetre, amikor „Sully” kapitány kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón, miután egy csapat kanadai lúd ütközött a repülőgépnek és emiatt leálltak a hajtóművei. Az eset mutatja, hogy a maximális biztonság megkívánja, hogy a madarakat tartsuk távol a repülőktől. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az évtizedek során jól bevált védekezési és riasztási technológiáknak köszönhetően a repülésbiztonság mellett a környezet és az élőlények védelme is biztosított. – áll a Budapest Airport közleményében.
A ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén sok millió utas fordul meg minden évben, az élénk forgalom azonban nem csak a terminál területére jellemző. A több mint 1500 hektáros terület az utasok mellett vonzó környezet a vadon élő és kóbor állatok számára is, épp ezért a Budapest Airport kiemelten fontosnak tartja, hogy az elmúlt évtizedek során kialakult madár-, és vadvédekezési szolgálat módszereit alkalmazva egyszerre garantálhassa a repülés biztonságát és a környezet védelmét. Ennek érdekében a repülőtéren dolgozó madár- és vadvédekezési csapat kollégái egész évben járőrtevékenységet folytatnak a futópálya és a gurulóút sávhatárokon, és folyamatos riasztással (hangágyú, lézerlámpa, bio-akusztikus berendezések stb.) tartják távol a felbukkanó állatokat. Egy napi szolgálat során átlagosan 30-40 riasztást végeznek a futópályák mellett, ezek túlnyomó többsége madarakkal kapcsolatos.
A repülőtéren számtalan védekezési technológia gyakorlata alakult ki az évek során. Ezek között vannak, amelyeket folyamatosan fejlesztenek, hiszen
korábban ezek az eszközök úgy voltak beállítva, hogy nappali időszakban egy időzítő segítségével két percenként durrantak egyet. A hangágyúkon ülő madarak ezt megtanulták, és a durranás előtt pár másodperccel felreppentek, majd a durranás után visszaültek a hangágyúk tetejére. A jelenleg használatban lévő, korszerű berendezések GSM-modullal vannak felszerelve, és mobiltelefonnal vezérelhetők. Csak akkor durrannak, ha a riasztást végző kolléga hívást kezdeményez az adott hangágyúra. A madarak így nem tudják megtanulni a riasztás időpontját, ezzel sokszorosára növekszik a rendszer hatékonysága.
Néhány faj esetén a befogás és a példányok áttelepítése nyújthat biztonságos megoldást a repülőtér számára
ilyen például a vörös vércse és a szarka, de más madarak esetében is előfordul. A tavalyi évben például több mint 100 vörös vércse és 25 erdei fülesbagoly került gyűrűzést követően a Hortobágyi Nemzeti Park területére. A madarak mellett igen komoly repülésbiztonsági kockázatot jelentenek a területen megjelenő emlősök, ezért a repülőtér üzemeltetője gondoskodik arról, hogy a kóbor állatok, például a macska vagy a kutya, valamint a vadfajok, mint a róka, a borz, a nyest vagy a mezei nyúl a kompetens partnerekhez kerüljenek.
„A megszokott repülőtéri állatvilág mellett néha olyan fajokkal is találkozunk, amelyek ritka vendégnek számítanak a területen, például a parlagi sas, a borz vagy éppen a bütykös hattyú.” Hozzátette: „Különleges esetekben sincs hiány a több mint 1500 hektáros területen: öt, fokozottan védett kis cigányrécét fogtak be kollégáink. Ez azért rendkívüli eset, mert a faj egyedei korábban még sosem költöttek a repülőtér területén.”
– mondta Szabó Lajos, a Budapest Airport madár- és vadvédekezési csoportvezetője
A Budapest Airport madár- és vadvédekezési módszerei a Nemzetközi Polgári Repülés Szervezet (ICAO) által felkért, 100 független szakértőből álló Nemzetközi Madárütközési Bizottság (IBSC) ajánlásai szerinti, 30 év globális tapasztalataira épülnek, szoros együttműködésben az illetékes partnerekkel, minisztériummal. A repülőtér-üzemeltető célja, hogy a repülésbiztonság fenntartásával egy időben a repülőteret otthonuknak választó élőlények védelmére is nagy hangsúlyt fektessen.
Ha érdekelnek utazós hírek, akkor a Turizmus hírek csoport a legjobb hely számodra!