David Guetta a Széchenyi fürdőből vezeti az MTV Music Awards díjátadóját

by Waterfan

A könnyűzenei élet egyik legrangosabb eseménye, az MTV EMA idén Magyarországról jelentkezik. Az est műsorvezetője a világhírű szupermodell, Palvin Barbara, valamint a Grammy-díjas zeneszerző, szuper népszerű DJ, David Guetta lesz – közölte az MTÜ.

A járványhelyzet miatt 2020-ban az MTV EMA egy soha nem látott online showműsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az 1994 óta megrendezésre kerülő gálaesemény történetében először kerül reflektorfénybe Magyarország.

A november 8-i show folyamán a becslések szerint 1 milliárd néző láthatja majd hazánk különleges helyszíneit, akik Palvin Barbara vezetésével virtuális utazáson vehetnek részt és felfedezhetik Budapestet, valamint több magyarországi ikonikus helyszínt is.

 „Nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek ennek a rangos, nemzetközi eseménynek az egyik magyarországi műsorvezetője, az pedig külön öröm, hogy ráadásul Magyarországról jelentkezhetek majd be a műsor során. Azt hiszem ez egy hatalmas lehetőség az országnak, végre megmutathatjuk a világnak, hogy milyen gyönyörű hazánk van” –

mondta Palvin Barbara

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója kiemelte, hogy:

„akkor lesz rajtunk a világ szeme, amikor minden nagyváros küzd a nemzetközi jelenlétért”

David Guetta show a Széchenyi fürdő színpadán

MTV EMA 2020 Music Awards David Guetta Széchenyi fürdő Palvin Barbara
Köszönet a legifoto.com támogatásáért és hozzájárulásáért!

David Guetta a műsorvezetés mellett kilép a házigazda szerepéből és különleges zenei produkcióval is készül a Széchenyi Gyógyfürdő medencéjében kialakított színpadon.

Ezúton hívom fel a figyelmet arra, hogy a helyszín mennyire fontos: a Budapestre látogató turisták közel 50%-a, azaz majdnem minden második látogató elment valamelyik budapesti fürdőbe. A legtöbben a Széchenyi fürdőt választották, amelyik 1,8 millió vendéget fogadott 2019-ben, túlnyomó többségben, 85,4 százalékban külföldieket.

Nem pusztán Budapest, hanem Magyarország egyedi vonzereje is (Unique Selling Point, USP) a fürdők. Mellettük említésre méltó még a zenei fesztiválok (különösen a külföldiek által is tisztán, magyarul kiejtett SZIGET) és az ex-bulinegyed, ami várhatóan véglegesen át fog alakulni.

Az MTV EMA 2020 a 3 kiemelkedő értékünkből 2-őt képvisel, hiszen a fesztivál hangulat mellett kiemelten mutatja meg hazánk egyik, ha nem a legnagyobb értékű vonzerejét: A Széchenyi fürdő épületét.

A műsorvezetők személyének gyorselemzése

Végre olyan döntést láthattunk, ami maximálisan a lehető legjobb, nem lehet ennél nagyobb szuperlatívuszban megfogalmazni. Miért?

Az MTV EMA 2020 koncepciójába illő és világhíréhez méltó személyt kellett találni Magyarországon. Amellett, hogy rengeteg tehetségünk van, azért azt látni kell, hogy van egy csöpp lépcsőfoknyi szint az országos hírnév és a világhírnév között. Csak a szemléletes példa kedvéért: ahogyan magam is imádom például Rúzsa Magdit, akit valódi művésznek, kiváló énekesnek tartok, attól még, ha mellé állítjuk Lady Gagát, akkor azonnal megértjük, hogy mi az a plusz, amivel valaki egészen a világ tetejéig, a legmagasabb szintre juthat. És soha, senki nem jutott még a világ legjobbjai közé semmilyen területen anélkül, hogy ne lenne hozzá tehetsége és ne dolgozott volna kőkeményen.

David Guetta

Nos, David Guetta az, akit senkinek nem kell bemutatni és az MTV koncepcióba tökéletesen beleillik, hiszen maga is DJ, Grammy-díjas zeneszerző és producer. Hallgassatok bele a Tomorrowland-es koncertjébe, és a közönség hangjába:

Palvin Barbara

Palvin Barbi személye azért kissé megosztotta az általában irigykedő magyar társadalmat, de ha szakmai, leginkább marketing oldalról nézzük, akkor tökéletes választás. „A-listás”, elismert és rendkívül népszerű a világ minden pontján. Magabiztosan beszél angolul, rendszeresen feltűnik Magyarországon különféle rendezvényeken, ezért az országimázs céljának szempontjából is hitelesnek mondhatjuk és nem mellesleg gyakorlott a színpadon.

Sokat gondolkodtam, hogy kit lehetett volna még felkérni helyette, igazából 2 ember jutott eszembe. Az egyik Osvárt Andrea, aki szintén csupa szuperlatívusz, de kevésbé illik a színes, zenés, bulis koncepcióba. A másik Ördög Nóra, aki kimagaslóan jó műsorvezetői készségekkel bír, különösen, ha élő műsorban és nyomás alatt kell teljesítenie, ellenben nem tudjuk, hogy angolul mennyire lenne penge, és hát nála pedig előjön az is, hogy hiába (szerintem) a legjobb Magyarországon, ha világszerte nem ismeri senki.

Összességében remek munka és nagy eredmény, hogy ez a show így és ebben a formában összeállt, nagyon várjuk, hogy láthassuk a felvételeket a televízióban!

A 2020-as jelöltek listája megtekinthető az MTV EMA honlapján. A szavazás már tart, november 2-án éjfélig lehet voksolni.

MTV EMA gála televíziós adása november 8-án, este 8 órakor kezdődik az MTV Hungary csatornáján! A magyar feliratos verzió ismétlése november 9-én délután 5-től, további ismétlések november 13-án 10:15-től és november 15-én 07:45-től lesznek.

Érdekel a wellness és az utazás? Csatlakozz csoportunkhoz, ahol folyamatosan értesülhetsz szállás véleményekről, fürdős eseményekről és sok-sok utazós témáról is. Szerinted is elég részletes és színes az írás? Oszd meg másokkal is!

Jó szórakozást hozzá!
Mr Spabook

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben