Ezekbe a fürdőkbe nem kell védettségi igazolvány, a beugró 600 forint

by Kassay Tamás

A tavalyi év után a fürdők és uszodák 2021-ben is a járványügyi előírásoknak megfelelően várják majd a fürdőzni vágyókat, de van egy nagy különbség: védettségi igazolvány szükséges. Akiknek nincs, számukra van remek hírem, van megoldás! A Vajdaságban lévő fürdők látogatásához nincsen szükség védettségi igazolványra. Szabadmagyarszo.com összegyűjtötte, hogy melyik fürdő mikor nyit és voltak olyan kedvesek, hogy az eredményt a Spabook rendelkezésére bocsássák. Íme, top tippek idén nyárra, én tuti kipróbálok többet is!

Bevezető gondolatok, aztán mutatom a védettségi igazolvány nélkül látogatható fürdőket

Mindenki, aki ár/érték arányban keres jó élményeket és 1 hosszú hétvége helyett inkább 1, vagy 2 hetet szeretne pihenni, idén felfedezhet olyan helyeket, amiket előtte sosem jutott volna eszébe felfedezni. Érdemes kicsit „out of the box” és a régi berögződések hátrahagyásával gondolkodni és megtervezni a nyarat, szuper lehetőségek vannak akár déli szomszédunknál, akár kicsit távolabb Észak-Macedónia, és a nyár titkos slágere, Albánia vidékein is. Akik a közelben maradnának és benzin helyett élményre költenének, íme, Szerbia tárt karokkal és élményekkel vár, sok sok magyar emlékkel, ismerős környezettel, mégis más hangulattal, mint idehaza.

Mindhárom említett országba szabadon beutazhatunk, nincsen szükség sem védettségi igazolványra, sem tesztre, sem karanténra, csak útlevélre. Hazafelé azonban, aki nem tudja igazolni, hogy üzleti úton járt, vagy „ingázni” volt és nincsen védettségi igazolványa, sajnos egyelőre még 10 nap karanténba kell, hogy vonuljon (2 teszttel kiváltható), de arra számítok, hogy ez néhány napon / héten belül meg fog változni (a cikk megjelenésének napján, 05.22-én). Ha érdekelnek az utazós hírek, akkor Neked szól a Turizmus hírek csoport. Most pedig lássuk, mi mindennel vár a Vajdaság, hiszen míg Magyarországon nyár végéig kelleni fog a védettségi igazolvány a fürdőbe járáshoz, addig a következő helyeken már most sem kérik.

Pacséri Gyógyfürdő

A pacséri gyógyfürdő május 10-től már fogadja a vendégeket. Itt benti, zárt fürdőzésre is van lehetőség, de a tóban is szabad fürdeni. A Pacséri Gyógyfürdő sós termálvize egyedülálló a régióban. A termálvíz hőmérséklete 29-30 C. A víz magas ásványi anyag tartalmú, van benne nátrium, jód, szulfát, bróm. A víz jótékony hatással van a bőrbetegségekre, a degeneratív reumatikus megbetegedésekre, segíti a sérülések gyorsabb gyógyulását. Az egész napos felnőtt belépő 300 dinár (900 Ft), a gyermek jegy 4 és 14 éves kor között 200 dinár (600 Ft). A helyiek 50% kedvezményben részesülnek.

Ada, Adica Rekreációs Központ

Az adai Adica Rekreációs Központ nagy, zöld ősparkkal, 1 olimpiai méretű medencével, 1 sekély medencével az úszni nem tudók számára és 1 gyermekmedencével várja a pihenni és hűsölni vágyó vendégeket. A nyitást június 11-re tervezik. A belépőjegy 360 dinár (1070 Ft), gyermekeknek 270 dinár (800 Ft).

Bácskossuthfalva, Reki Rekreációs központ

fürdő védettségi igazolvány nélkül Vajdaság strand Bácskossuthfalva Szerbia
Kép: Bácskossuthfalvi Reki FB
Ha érdekelnek a fürdők, akkor a Fürdők, gyógyfürdők csoportot ajánlom figyelmedbe.

A Reki Rekreációs központ június 14-től várja a felfrissülni vágyókat. A központ idénre bővült egy új, 470 négyzetméteres medencével is. Emellett visszaállították a konyhát, hogy a családoknak szélesebb körű és minőségi ellátást tudjanak nyújtani. A kínálat bővült továbbá egy 150 főt befogadó kifőzdével is.
Kucor Róbert igazgató a Szabad Magyar Szónak azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem tudja biztosan, hogy az idén is változatlanok maradnak-e a jegyárak az említett új beruházások miatt. A tavalyi belépőjegyek árai egyébként itt sem eget rengetőek: 0-5 éves kor alatt ingyenes, 5-15 éves kor között 200 dinár (600 Ft), felnőtteknek 300 dinár (900 Ft). A helyi lakosok “Moravica kártyával” egyébként 50% kedvezménnyel látogathatják a helyet.

Magyarkanizsa Tisza-part és medencék

A magyarkanizsai medencék és a Tisza-part felújítva várja a fürdőzőket. A medencékhez a belépőjegy ára tavalyhoz képest nem változott, 3 éves kor alatt ingyenes a belépés, 3 és 6 év között 70 dinár (210 Ft), a felnőtt jegy ára pedig 150 dinár (450 Ft).

Szabadka, Sétaerdei medence

Szabadkán a Sétaerdei medencét általában június folyamán szokták megnyitni, az időjárás függvényében. A komplexum 1 olimpiai méretű úszómedencéből, valamint 3 darab termálvizes gyermekmedencéből áll. A belépőjegy 5 éven aluli gyermekek számára ingyenes, tízéves korig 100 dinárba kerül, a felnőtt belépőjegy pedig 200 dinár, ezeket 3-mal kell szorozni ahhoz, hogy forintot kapjunk, tehát a gyerekjegy 300 forint, a felnőtt 600 forintba kerül. Nem egészen 2 gombóc fagyi ára. Legalábbis magyar fagyiban számolva.

Topolyai-tó

A Topolyai tó partja természetvédelmi terület lett néhány évvel ezelőtt és számos fejlesztést végeztek, hogy turizmus célponttá válhasson. Nem csupán a környékbeliek körében népszerű, sokan járnak ide távolabbi településekről is. 2021-re örömteli lépés, hogy a tó felújított mólókkal várják a csobbanni vágyó vendégeket. A tó a sportolási lehetőségek mellett lehetőséget ad enni, inni és jó hír, hogy mosdó is akad, pedig ide belépőjegyet sem kell váltani.

Topolya környéke egyébként híres a minden évben megrendezésre kerülő majális programokról, talán 2022-ben útba is ejthetjük majd, addig is, kiváló nyári program lehet!

Zenta, Zentai medence

A zentai medence pontos nyitásáról még nincsen információ, de legkésőbb június közepén itt is lesz nyitás. Zentán a belépőjegy felnőttek számára 200, gyermekeknek 180 dinár, tehát itt is 600 forint alatt maradunk. A nyugágy bérlése 1 napra 200 dinárba kerül, míg idényjegy is váltható, amely korlátlan számú belépésre jogosít 3000 dinárért (9000 forint).

Érdekelnek szállás vélemények? Akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, ha kifejezetten a gyógyfürdőkre vagy kíváncsi, akkor a Fürdők, gyógyfürdők csoportot Neked találták ki.
Amennyiben hasznosnak és alaposnak találod az oldal híreit, és módodban áll, köszönöm, ha támogatod, hogy fennmaradjon.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben