Még mindig tart a nyár, ha pedig nyár, akkor víz és strand és élmények! Melyik gyerek vagy felnőtt ne vetné bele magát örömmel egy önfeledt vízipisztolycsatába? Erre gondolva hirdette meg a Magyar Fürdőszövetség új akcióját, az országos vízipisztolycsatát tagfürdőiben, mely egyúttal rekordkísérlet is lesz, aminek lényege, hogy augusztus 19-én, szombaton egy időben több százan vagy akár több ezren vehetnek részt egy fergeteges vízipisztolycsatában – mindezt a 21. századi technika segítségével, online módon összekapcsolva.
Országszerte közel 40 fürdő csatlakozott a kezdeményezéshez
Közismert, hogy Magyarország páratlanul gazdag termálvizekben, ma már szinte bármerre járunk az országban, találhatunk erre a kincsre épülő fürdőket, strandokat. A Magyar Fürdőszövetség célja, hogy évről évre olyan közös programokat szervezzen, amelyek hozzájárulnak az itthoni fürdők és ezek sokszínűségének minél szélesebb körben megismertetéséhez, illetve egyáltalán a fürdőzés népszerűsítéséhez.
Ebben a cikkben található a térkép a vízipisztoly rekordban résztvevő strandfürdők listájáról:
Ez alkalommal feledhetetlen nyári strandélménnyel várják a fürdővendégeket, akik egy országos vízipisztolycsatában és egyben rekordkísérletben vehetnek részt. Az újdonság, hogy nem egy helyszínen, hanem egyszerre több helyen folyik majd vízipisztolycsata. Összesen 39 fürdő csatlakozott a most első alkalommal meghirdetett, közös „Magyar Rekordkísérlet” akciónkhoz. A kelettől nyugatig, északtól délig tartó, gyakorlatilag országos lefedettségnek köszönhetően a vízipisztolycsatában részt venni kívánó vendégek elérhető közelségben találhatnak ehhez fürdőt.
A rekordkísérlet célértéke a Magyarországon egy időben legtöbben vízipisztolycsatát játszó fürdőzők száma
A rekordkísérlet tervezett időpontja 2023. augusztus 19. (szombat), 14 óra. 15 percen át kell a vízipisztolycsatának folyni minden helyszínen. A Magyar Rekordok 22 éves történetében jelenleg a rekordot 800 résztvevővel a szigetvári fürdő tartja. A mostani kezdeményezés egyedülálló abban, hogy a telekommunikáció segítségével „egy helyszínként” egész Magyarországot jelenti majd, a résztvevők és a helyszínek száma egyaránt a rekordkísérlet tárgya. A rekordkísérletet a Magyar Rekord Egyesület, mint központi szervező koordinálja, minden egyes helyszínt online módon, internetes alkalmazáson keresztül elektronikus, valós idejű kép- és hangkapcsolattal lesz összekötve.
Ha érdekel a fürdőzés világa, csatlakozz fürdős csoportunkhoz!
Abony | Abonyi városi strandfürdő |
Békéscsaba | Békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő |
Budapest | Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő |
Bük | Gyógyfürdő |
Csongrád | Városi Gyógyfürdő- és Uszoda |
Debrecen | Aquaticum Spa |
Esztergom | Aquasziget Élményfürdő |
Gyomaendrőd | Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping |
Gyöngyös | Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand |
Gyula | Gyulai Várfürdő Kft. |
Hajdúszoboszló | Hungarospa |
Harkány | Harkány |
Harkány | Harkányi Gyógy- és Strandfürdő |
Hatvan | Hatvan Városi Strandfürdő / |
Hatvan | Markovits Kálmán Városi Uszoda |
Igal | Igali-Gyógyfürdő |
Kecskemét | Kecskeméti fürdő |
Komárom | Brigetio Gyógyfürdő Komárom |
Kunszentmiklós | Miklóssy János Sportközpont |
Lakitelek – Tősfürdő | Lakitelek – Tősfürdő |
Leányfalu | Leányfalu Termálfürdő |
Lenti | Lenti Gyógyfürdő és Szent György Energiapark |
Makó | Hagymatikum Gyógyfürdő |
Mezőtúr | Mezőtúri Strandfürdő és Fedett Uszoda |
Miskolc | Barlangfürdő |
Miskolc | Selyemréti strandfürdő |
Miskolc | Ellipsum Strandfürdő |
Mórahalom | Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő |
Mosonmagyaróvár | Flexum Thermal &Spa |
Nagykanizsa | Kanizsa Uszoda és Strandfürdő |
Pécs | Pécs Hullám Uszoda Strand- és Gyógyfürdő Abay Nemes Oszkár Sportuszoda |
Püspökladány | Gyógy- és Strandfürdő |
Ráckeve | Aqua Land Termál- és Élményfürdő, Camping, Villapark |
Sárvár | Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő |
Szeged | Napfényfürdő Aquapolis |
Szentes | Üdülőközpont |
Szentgotthárd | Élményfürdő |
Tiszaújváros | Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő |
Tótkomlós | Rózsa Gyógyfürdő |