Grandiózus élményfürdő épül a magyar határtól egy karnyújtásnyira

by Polisor Bettina

Egy falu, amelyet egykor a víz rombolt, most épp a víz által épül újjá: Szatmárudvari, a Szatmárnémetitől csupán néhány kilométerre, a Szamos folyó partján fekvő község 24 millió eurós beruházás keretében épülő modern, termálvizet hasznosító élményfürdővel készül új fejezetet nyitni a település életében – értesült róla a Spabook.net a kronikaonline.ro beszámolójából.

Szatmárudvari új, 800 fő befogadására alkalmas élményfürdőjét egy elhagyott állatfarm helyén húzzák fel

élményfürdő szatmárnémedi aquapark

„Nem akármilyen projektről van szó, hanem olyanról, amely lebontja a határokat Udvari és a szatmáriak között. Örülnék, ha mindenhol, ahol termálvíz van, ilyen turisztikai infrastrukturális projekteket valósíthatnánk meg.”

– hangsúlyozta Marcel Boloș európai beruházásokért felelős miniszter a beruházásról szóló szerződéskötés alkalmával.

Szatmárudvari élményfürdőjének 10 millió eurós vissza nem térítendő támogatását az unió biztosítja. A fennmaradó összeget a község saját forrásból és kölcsönből teremti elő. A kölcsönt az első években nem kell majd törleszteni, annak visszafizetése csak az élményfürdő megnyitása után kezdődik.

A terveket Dumitru Pop polgármester vezényli, aki több mint két évtizede irányítja a közel 5500 fős községet. „A község turisztikai fejlesztése, szintlépése minden pénzt megér” – fogalmazott a polgármester.

Termálvíz, napelemek, családi kikapcsolódás Szatmárudvari új élményfürdőjében

Az élményfürdő – a tervek szerint – nem csupán a kikapcsolódás modern központja lesz, hanem a fenntarthatóság mintapéldája is. A hőenergiát saját termálvízből nyerik, az elektromos áramot pedig napelemek biztosítják, amelyekkel a parkoló tetejét is lefedik.

Szatmárudvari új komplexuma alagsorral, emeletes medencetérrel, beltéri csúszdákkal, kültéri pihenőrészleggel és gyermekvilággal is készül, hogy minden korosztály számára élményt nyújtson télen és nyáron is.

élményfürdő szatmárnémedi aquapark
Fotó: Facebook/Comuna Odoreu

A beruházás különösen emblematikus annak fényében, hogy az 1970-es árvíz Szatmárudvarit sújtotta leginkább

A Szamos medre az árvíz során néhol 15 kilométer szélessé vált, elpusztítva egész falurészeket, köztük Kakot és Etényt. A község korábbi központját gyakorlatilag eltörölte a víz, helyét új utcahálózattal építették újjá.

„Ahol egykor az árvíz rombolt, ma új lehetőségek épülnek” – emlékeztetett Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, aki a beruházást a közösség önmagát újjáépítő erejének szimbólumaként értelmezi.

A Szatmár megyei fürdőtérkép kiemelkedő szereplője lehet Szatmárudvari új élményfürdője

Szatmár megyében jelenleg csak Szatmárnémetiben található hasonló élményfürdő, emellett megvan az uniós finanszírozás a mintegy 37 millió euróból megépítendő tasnádi aquapark megvalósítására is.

Szatmárudvari fürdője már most különleges pozíciót foglal el: történelmi jelentősége, természeti adottságai és fenntartható megoldásai miatt kiemelkedhet a régió turisztikai kínálatából. A fürdő várhatóan négy éven belül nyithatja meg kapuit.

A fürdők világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!