A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója, Borosné Szűts Ildikó az InfoRádióban számolt be arról, hogy a péntek éjjeli vihar a Széchenyi fürdőben is jelentős károkat okozott. Mint elmondta, valamennyi érintett fürdőben jelenleg is zajlik a kárfelmérés, amit aztán összesítve fognak megküldeni a biztosítótársaságnak.
Az egyik irodánk előtti mennyezet a tetőre zúduló rengeteg víz miatt leszakadt, és a stukkó is leszakadt a tetőnél. Beázott a gyönyörű márványtermünk. Gyakorlatilag a bejárati ajtók alatt ömlött befelé a víz a fürdőbe, de ott szerencsére a kollégák nagyon észnél voltak, így a hajnali órákra sikerült mindent helyreállítani, ami a vendégek fogadásához szükséges volt.”
– mondta el Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.
Pesterzsébetre erőteljesen csapott le a vihar, így a strandfürdő gépházait – a folyamatos szivattyúzás mellett is-, valamint a pénztárakat elárasztotta a lezúdult csapadék. A külső, fűvel borított részeken is keletkezett kár, aminek helyreállításán szüntelenül dolgoznak a szakemberek. Borosné Szűts Ildikó a viharkárok kapcsán hozzátette, hogy az idei időjárási viszonyok negatívan befolyásolják a budapesti strandok forgalmát, ami így nagymértékben elmarad a tavalyi év eredményeitől.
A vihar országszerte komoly károkat okozott a strandok és a fürdők területén
Az orkán erejű szél olyan károkat okozott, amelyek következtében a vendégek előtt nem lehet biztonságosan megnyitni a 18. kerületi Bókay strandot, valamint több másik hazai strandot sem:
Ha érdekel a fürdőzés világa, csatlakozz fürdős csoportunkhoz!