A BREEAM egy az Egyesült-Királyságban kidolgozott fenntarthatósági minősítési rendszer, jelenleg Magyarországon a Mercur Debrecen a legmagasabb pontszámmal rendelkező BREEAM minősített hotelépület – ismertette Szabó Sándor, a Szinorg Universal Zrt. általános vezérigazgató-helyettese a szállodában tartott sajtótájékoztatón.
Nemzetközi fenntarthatósági minősítést kapott a debreceni Mercur hotel
A Szinorg csoport egyik projektcégének beruházásában épült szálloda két éve nyílt meg Debrecen belvárosában. Ez az első nem fővárosi szálloda Magyarországon, amely megkapta a BREEAM nemzetközi fenntarthatósági standard szerinti minősítést „excellent” kategóriában – írja az MTI.
A minősítés 9+1 kategóriában történt, a tanúsítvány megszerzése pedig azt jelenti, hogy szigorú környezetvédelmi teljesítmény-szabványoknak felel meg a szálloda azért, hogy zöld és biztonságos környezetet nyújtson a vendégeinek, miközben minimálisra csökkenti ökológiai lábnyomát.

A Mercur Hotel az épület tetejére telepített méhcsalád által termelt mézet kínálja vendégeinek
Törekvéseik egyik érdekes megnyilvánulása, hogy az idén méhcsaládot telepítettek a belvárosi szállodaépület tetejére. A méhecskék eddig 60 kilogramm mézet állítottak elő a szálloda vendégeinek.
Szabó Sándor megemlítette többek között, hogy a takarékos energiafelhasználás, a környezettudatos anyagfelhasználás és hulladékkezelés, a vízpazarlás visszaszorítása éppúgy a fenntarthatóságot szolgálják, mint például a fa kulcskártyák, vagy a fa ajtóakasztók.
Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, Debrecen olyan fejlődési pályán van, ami akkor lesz sikeres, ha minden kategóriában excellent minősítést tud elérni. A polgármester kiemelte továbbá, hogy a város a Fenntartható Debrecenért díj létrehozásával is ösztönzi a helyi vállalkozásokat, hogy működésük során törekedjenek a fenntarhatóságra.
A fenntartható turizmus nemzetközi megmérettetésben négy hazai projekt is az élvonalban végzett nem rég, erről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:
