Szeptember 5-étől két hónapon át, heti háromszor közlekedhetünk az Aeroexpress Regional járatain, amelyek Budapestet Kolozsvárral, Debrecent pedig Marosvásárhellyel és Kolozsvárral kötik össze Embraer 120 ER típusú repülőgépekkel. Az Aeroexpress Regional startup magyar légitársaság partnere a BASe Airlines, amely 31 éve van jelen a piacon és Európán belül jelentős tapasztalatokat szerzett a regionális repülés területén.
Kolozsvárra és Marosvásárhelyre repül az Aeroexpress Regional
Az Aeroexpress Légiforgalmi Zrt. közleménye szerint a magyar légiközlekedési piacon egy évtizede lefedetlen területnek számít a regionális repülés, ezért egy bevezető időszakkal felmérik az utazók visszajelzését, így az 1991-ben alapított, 100%-ban magyar tulajdonú BASe Airlines Zrt-vel közösen új részvénytársaság alakult. Az Aeroexpress Regional márkanevet viselő vállalkozás a Debreceni Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég együttműködésével, szeptembertől kéthónapos bevezető üzemmel készül, régóta várt légi összeköttetést létrehozva erdélyi és magyar városok között, melyekre a jegyértékesítés megkezdődött.
Az Aeroexpress Regional járatok hétfőn, szerdán és pénteken indulnak a Budapest-Kolozsvár-Debrecen-Marosvásárhely- Debrecen-Kolozsvár-Budapest útvonalon, tehát speciális „dupla W” útvonalat végigrepülve szolgálják ki egyszerre több város utasforgalmát is.
A jegyárak irányonként 40 és 90 euró között mozognak és külön érdekesség, hogy a Budapestet Kolozsvárral összekötő járatok menetrendje egy munkanap alatt oda-vissza teljesíthető utazásokat tesz lehetővé, amely az üzleti utasok számára különlegesen értékes alternatívát jelent. A kolozsvári utasok Debrecenben tehetnek hasonló villámlátogatást, míg a cívisváros és Marosvásárhely között fordulójárat közlekedik.
Azt azért ezen a ponton mindenképp kötelességem hozzátenni, hogy a fenntarthatóság jegyében alapvetően nem támogatom a rövid távú repülőutakat, sem a kora reggeli / hajnali indulásokat. Ugyanakkor azt indokoltnak látom, hogy olyan irányokban, ahol sem a vonat, sem a busz közlekedés nem megoldható, és autóval is körülményes, legyen ilyen regionális járat. Összehasonlításul: a Budapest – Bécs járatokat egyértelműen nem engedélyezném, nagyszerű vonat, vagy kényelmes busz és gyors autópályás összeköttetés van a 2 város között. Ideje lenne erre szabályokat alkotni. – a szerk.
Az Aeroexpress Regional alapító résztulajdonosa a BASe Airlines, amely három Embraer 120-as repülőgépével annak idején már a Malév regionális járatainak üzemeltetésében is részt vett. Amint Ármai Zoltán oktatókapitány, a BASe Airlines igazgatója elmondta: cégük olasz, horvát, dán és spanyol turisztikai és közszolgáltatási feladatok sikeres ellátása mellett, hosszú évek óta Finnországban teljesít menetrend szerinti járatokat a finn állam megrendelésére. A cég központi bázisa kezdettől a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, repülőgépei pedig az elmúlt 17 év alatt több mint 23 ezer órát töltöttek a levegőben, és ez időszak alatt megközelítőleg 27 ezer leszállást hajtottak végre eseménymentesen.
Az Aeroexpress csoportot Somogyi-Tóth Dániel hozta létre, akit a nagyközönség karmesterként, orgonaművészként, sőt az ország egyik legnépszerűbb tematikus élményközpontjává vált, ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum vezetőjeként is ismerhet. Amint a közleményben hangsúlyozza: partnereivel együtt az elmúlt években intenzív munkát fektettek a fejlesztésbe, és kifejezetten olyan területekre koncentráltak, ami hiányzik a jelenlegi magyar repülési képességből – ennek keretében valósították meg az első balatoni és dunai hidroplánrepüléseket is a közelmúltban. Somogyi-Tóth Dániel felhívta a figyelmet arra, hogy az
Aeroexpress Regional – az európai járatokat teljesítő légitársaságok szolgáltatásait kiegészítve – olyan alternatívát szeretne nyújtani, amely a régióban egymástól kellő távolságra található, ám vasúton vagy közúton nehezen megközelíthető desztinációk összeköttetésében jelenthet előrelépést.
Jellemző adat, hogy Európában a pandémia előtt több mint 60 regionális légitársaság üzemelt, 2017-ben például 77 millió utast szállítottak, mintegy egy millió járaton, és 2700 útvonalon.
Debrecen az Aeroexpress Regional bázisa
Az alapító tulajdonosok között találhatjuk dr. Vadász Dániel producert is, így elmondható, hogy a formálódó új magyar légitársasági brand mögött a nagy tapasztalatú repülési szakemberekkel együtt, egy kiemelkedő képességű menedzsment formálódott. A társalapító a közleményben kiemelte: mivel az elmúlt években a BASe Airlines több európai ország regionális légiközlekedésének fejlesztésében is részt vett, logikus és magától értetődő lépés, hogy Magyarország regionális légiközlekedési fejlesztésében velük együtt dolgozik az Aeroexpress Regional.
– A fejlesztésben részt vevő minden kolléga nevében mondhatom, hogy ez a projekt életünk egyik legfontosabb vállalása. Debreceni székhellyel indult vállalkozásunk, amely városhoz a menedzsment több tagja is számos kötődést tud felmutatni, a Kárpát-medence földrajzi középpontjában található, és mint legnagyobb vidéki magyar város, kulturálisan és logisztikailag kiemelt szereppel bír. Ez a hangsúlyos szerep a következő években még fontosabb lesz, hiszen a folyamatban lévő beruházások – a gazdasági fejlődés mellett – jelentős demográfiai növekedéssel is járnak majd – tette hozzá Dr. Vadász Dániel alapító.
A légitársaság által használt Embraer 120 ER brazil gyártmányú turboprop utasszállítót kifejezetten a rövidtávú, regionális járatok hatékony és gazdaságos üzemeltetésére fejlesztették ki. Hatótávolsága 1750 km, a törzs hossza és a szárnyfesztávolsága egyaránt 20 méter. Két, egyenként 1800 lóerős Pratt&Whitney hajtómű gondoskodik a megfelelő utazósebességről, ami 552 km/óra, a repülőgép maximális utazómagassága pedig 8.500 méter.
Az Aeroexpress Regional brand bevezetése során a közönségkapcsolatra kiemelt figyelem hárul majd: az Embraer repülőgép az elmaradt augusztus 20-i légiparádé egyik fellépője lett volna a cégcsoport hidroplánjával együtt. A tervek szerint azonban a közeljövőben több helyen is láthatják majd az érdeklődők az Aeroexpress repülőgépeit; a cégcsoport partnere, az Aeropark pedig népszerű ismeretterjesztő tevékenységeibe is készül bevonni a légitársaságot.
A történelmi Aeroexpress név Magyarország egyik első légitársaságát idézi meg
Az Aeroexpress 1922-ben alakult, és innovatív brandként, 1923-tól Budapest belvárosából hidroplánokkal bécsi járatokat teljesített, ami által a világon is az elsőként létrejött légitársaságok között jegyzik. Ennek köszönhetően a magyar közforgalmú nemzetközi repülés 100. évfordulóját jövőre ünnepelhetjük.
Az Aeroexpress Seaplanes márkanév alatt már visszahozta a vízi repülést
Szerencsés utasok már találkozhattak a cég másik üzletágának szolgáltatásával, amelynek keretén belül Cessna C206 típusú repülőgéppel vízi repülőjáratokat üzemeltetnek.