A Fővárosi Törvényszék 2023. szeptember 19-én hirdette ki ítéletét, alig 1 héttel a Kúria másik ítélete után. A két ügy eltérő tárgyban indult, de közös bennük, hogy a ferihegyi repülőtér környezetére vonatkozó negatív externáliákat és az azt jóváhagyó engedélyek szabályszerűségét vizsgálta. Kiderült most, hogy az engedélyeket szabálytalanul adták ki.
Az egy héttel ezelőtti ítéletről a Spabook számolt be elsőként egy nagyon részletes anyagban, amely itt olvasható el, a beágyazás után pedig folytatódik ez a cikk:
A budapesti repülőtér zajgátló-védőövezete
A zajgátló védöövezet kijelölésének pontos szabályai vannak. A kormányhivatal oldalán jelenleg is szerepel, hogy új repülőtér létesítése vagy meglevő repülőtér működési feltételeinek jelentős mértékű megváltozása esetén az építtetőnek, illetve a repülőtér üzemben tartójának el kell készíttetnie a zajgátló védőövezetre vonatkozó számításokat az új vagy megváltozott mértékadó forgalmi helyzetnek megfelelően. A repülőtér környezetében a légiközlekedési hatóság zajgátló védőövezetet jelöl ki. A jelek szerint úgy tűnik, ebben az eljárásban történhettek szabálytalanságok.
A Kulturált Légiközlekedésért Egyesület közösségi oldalán az alábbi tájékoztatást adta a szóban kihirdetett bírósági ítélet után.
Kedves Érintettek! Győztünk! A mai napon a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte az eddig érvényben lévő, 2016-ban kihirdetett, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Zajgátló- Védőövezete -Határozatot. Ez azt jelenti hogy nemcsak hogy érvényes környezetvédelmi engedélye nincs jelenleg a repülőtérnek, hanem az ahhoz érdemben szükséges Zajgátló védőövezete sincs már meg.
Vagyis a két kijelölő hatóság (jogutód szerv), a Kormányhivatal, és az Építésügyi és Közlekedési Miniszter teljesen hibásan határozta meg a Liszt repülőtér környezetvédelmi kibocsájtásának számait, nem mérte fel megfelelően a környezetszennyezését, az emberek károsításának mértékét, és immár bizonyítottan az egyik szerv sem végezte megfelelően a dolgát. Ráadásul ez a mérhetetlenül nagy mulasztásuk immár legalább 15 éve fennáll! 2008-ban indult meg a megismételt kijelölő eljárás, de a repülőtérnek 1999 január 1.-óta nincs érvényes zajvédő övezete. Kedves érintettek, most kell ott állnunk a vártán! A hatósági eljárásokban való részvételünk során ki kell követelnünk azt, hogy most a mi szempontjainkat és alapjogainkat igenis érdemben vegyék figyelembe ennek a repülőtérnek a működtetése során, és a környezetvédelmi szempontból maximális kapacitásának a meghatározásakor! Jogunk van a nyugodt, háborítatlan otthonléthez, és az egészséges környezethez! A valódi munka még csak most kezdődik…
A Budapest Airport az AIRportal.hu megkeresésére azt válaszolta, hogy a vállalat minden szükséges engedély birtokában, a hatályos és vonatkozó jogszabályokkal összhangban végzi a repülőtér üzemeltetését. A Budapest Airport valamennyi fejlesztése és beruházása a jogszabályoknak és törvényi előírásoknak megfelelően, a magyar hatóságok által kiadott engedélyek alapján valósult meg. A Budapest Airport minden esetben aszerint járt el, ahogyan az illetékes hatóságok az adott eljárás folyamatát meghatározták. A környezetvédelmi engedély esetében a Kúria, a zajgátló védőövezet esetében a bíróság mostani döntése magára a hatósági eljárások folyamatára vonatkozott, így további tájékoztatást a légügyi hatóság, illetve a környezetvédelmi hatóság adhat. A hivatkozott bírósági döntés nincs hatással a budapesti repülőtér mindennapi működésére.