Az energiaválság elképesztő következményei érték el a dél-olaszországi Brindisi repülőterét, amelynek működésében kedden fennakadások jelentkeztek, miután átmenetileg kifogytak a kerozinból. Ezzel párhuzamosan több olasz légikikötőben – köztük a Reggio Calabria Airport és a Pescara Airport esetében – korlátozó intézkedéseket vezettek be az üzemanyaghiány miatt. – tudta meg a Spabook.net az MTI-től.
A brindisi repülőtér tájékoztatása szerint a kialakult helyzet átmeneti, és a tervek alapján már kedden délutántól újraindultak a földön ragadt repülőgépek. A Puglia légi közlekedéséért felelős Antonio Maria Vasile szerint nem beszélhetünk vészhelyzetről, de az elmúlt napok forgalmi átrendeződése jelentősen leterhelte a készleteket, különösen azokról a repülőterekről érkező járatok miatt, ahol korábban már korlátozásokat vezettek be.
Milano, Bologna, Treviso repülőterein is korlátozások léptek életbe áprilistól
Az észak-olaszországi nagyobb légikikötőkben – így a Milan Linate Airport, Bologna Airport, Treviso Airport és a Venice Marco Polo Airport repülőterén – április elejétől korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét. Az intézkedés értelmében a legtöbb járat legfeljebb 2000 liter kerozint vehet fel, kivételt a sürgősségi, valamint a három óránál hosszabb útvonalon közlekedő járatok jelentenek.
Hasonló szabályozás lépett életbe a dél-olasz és az adriai térség további repülőterein is, így a Reggio Calabria Airport és a Pescara Airport működését is érinti.
A helyzet kezelésére az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó csökkentését, amely literenként 25 centtel mérsékli az árakat, és a döntés értelmében május 1-jéig marad érvényben.
