különadó Ryanair megszüntette 8 útvonalát Budapestről extraprofit adó

A Ryanair megszüntette 8 kevésbé fontos útvonalát Budapestről – nem csattanós válasz a különadóra

by Kassay Tamás

Megjelentek a szalagcímek, hogy a Ryanair válaszolt a különadóra és irgumburgum 8 útvonalát most aztán úgy megszüntette, hogy földbe áll tőle a magyar turizmus. A klikkvadász szalagcímeken túl a Spabook utazós szakportál részéről az első dolgom az volt, hogy megnézzem: melyik útvonalakat és járatokat törölte a Ryanair Budapestről. Ha van köztük London, azt mondom hogy na az kemény. Megsúgom: nincsen köztük, de akad például Lappeenranta. Épp minden vágyam volt, hogy oda vegyek repjegyet.

Ezek a járat megszüntetések nem a különadóra adott válaszok

Ügyesen kommunikál a Ryanair és ehhez remek táptalajt talál a kommentszekciókban, de ha tárgyilagosak akarunk lenni, akkor annyi történt, hogy a légiközlekedési különadó bevezetése után jelezte a Ryanair, hogy a plusz költségek következményeként járatritkításokra – és leállításokra lehet számítani. Nyilván ennek a bejelentésnek akkor van súlya, ha a járattörlések nyomán több adóbevételtől esik el a magyar állam, mint amennyit az adóval beszed.

Bár sokan most belelátják a Ryanair lépésébe azt, hogy csak a fenyegetését váltotta valóra, véleményem szerint semmi más nem történt, mint racionalizálták a menetrendjüket. Szóval, nem értem, miért hergelnek egyesek, nem igazán történt semmi. Alapból itt az ideje a téli menetrendek véglegesítésének, amelyben például a Wizz Air már megjelentette Moszkvát, pedig az még szankciók alatt áll és vajmi kevés az esélye, hogy valóban el is fog oda indulni járatuk. Azért említem csak, hogy lássátok, ilyen meghatározó szinten alakítanak a légitársaságok a menetrendjükön.

A Ryanair most törölte, megszüntette 8 útvonalát Budapestről a szokásos téli menetrendváltással. Egy másik kérdés, hogy ezek részben benne voltak a korábbi téli menetrendben. De a részletes utasszámok függvényében, illetve a saját egyéni stratégiájuk szerint simán átvihetik ezeket a repülőket más, jobban prosperáló útvonalakra, aminek a különadóhoz szerintem nagyjából semmi köze.

A Ryanair megszünteti 8 budapesti járatát – íme a lista:

  • Bordeaux
  • Bournemouth
  • Kaunas
  • Köln
  • Krakkó
  • Lappeenranta
  • Riga
  • Torino

Németország felé elég sok járat van, még Debrecenből is, szóval Köln nem különösebben érvágás. Az Eurowings repüli közvetlenül minden nap.
Krakkó konkrétan autóval is könnyedén elérhető, busszal szintén, abszolút indokolatlan volt oda eddig is bármiféle repülőjárat, helyes is, hogy végre megszüntették.
Torino picit szomorú, de Milano simán pótolja, onnan pedig van remek tömegközlekedés és vasúthálózat Olaszországon belül, amúgy pedig lefogadom, hogy a nyári menetrendbe visszakerül, télen meg úgy sem mennek oda tömegek, pláne rezsivel sújtott időszakban.

Amit sajnálni tudok valamennyire, az Bordeaux és Riga, valamint Kaunas, de azért ezekre sem mondanám, hogy valami kegyetlen bosszú, sokkal inkább azt, hogy a téli időszakban vélhetően nem sok magyar választaná ezeket a helyeket üdülési célból. Ettől még ez mindenképpen csípősen fáj azoknak, akik a Baltikumba utaznának, mert egyelőre nem látszik, hogy a kényelmes, közvetlen és gyors járatok helyett milyen módon lesz esélyük eljutni oda. Bécsből repül oda az AirBaltic, leginkább azt ajánlom.

Ha szeretitek más szemszögből megvilágítva olvasni a turizmushoz kapcsolódó híreket, akkor csatlakozzatok a Spabook blogjához és az Utazás Hírek csoporthoz, várunk szeretettel!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben