Bár 2019-ben a Debrecenből induló és érkező utasok száma meghaladta a 600.000 főt, a járványhelyzet következtében a Debrecen Nemzetközi Repülőtér forgalma jelentősen visszaesett, amely az innen induló járatok számára is kedvezőtlen hatott. Ennek ellensúlyozására a Külgazdasági és Külügyminisztérium forrásokat különített el, ezzel lehetővé téve a Debrecen Nemzetközi Repülőtér számára egy járatfejlesztési pályázat kiírását.
A rendelkezésre álló 365 millió forintos pályázati támogatás jelentős részét a közelmúltban született döntés alapján a Wizz Air légitársaság nyerte 1 új és 3 korábbi járat újraindításával.
Debrecen Nemzetközi Repülőtérről (DEB) Tel-Aviv és Moszkva mellett hamarosan hetente kétszer Kijevbe (KBP) és a Brüsszel Charleroi (CRL) reptérre is közvetlen járattal repülhetnek az utasok.
„Nagyon fontos nap érkezett el újra a Debreceni Nemzetközi Repülőtér és ezen keresztül Debrecen városa életében, hiszen újra a debreceni repülőtér járatainak fejlesztéséről, a járatok növekedéséről, bővüléséről adhatunk számot. – mondta Papp László Debrecen polgármestere, aki beszédében hozzátette azt is, a Tel Aviv és a Moszkva járatok kifejezetten olyan járatok voltak, amelyek a város és a régió turisztikai éltében rendkívül fontos szerepet töltöttek be.
Sebők András, a Wizz Air Központi Szervezet üzemeltetési igazgatója a Wizz Air nevében megköszönte a magyar kormány támogatását és a pályáztató bizalmát. Ehhez kapcsolódóan elmondta: „A légitársaság továbbra is elkötelezett a debreceni bázis mellett, amit jól bizonyít a most bejelentett két új járat is. A Debreceni Repülőtér évek óta megbízható, stabil partnerünk, és rendkívül büszkék vagyunk, hogy legújabb járatainkkal még több európai várossal kötjük össze a régiót, ezzel támogatva a térség fejlődését és az új munkahelyek teremtését. Remélem, hogy hamarosan minél több utast üdvözölhetünk Európa egyik legfiatalabb és legmodernebb repülőgép flottájának fedélzetén.”
Az eseményen részt vett a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében Vargha Tamás államtitkár úr, aki úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági kapcsolatok dinamikus fejlődése érdekében elengedhetetlen a vidéki helyszínek bevonása az európai gazdasági vérkeringésbe, melynek egyik legcélravezetőbb eszköze a légi közlekedés fejlesztése: „Bízom abban, hogy a koronavírus járvány okozta nehéz helyzet utáni javulással, a légi közlekedés fejlesztése terén elért eredményeket helyre tudjuk állítani és tovább tudjuk fejleszteni.”
A Wizz Air az új járatok indítása alkalmából arra is felhívja az utasok figyelmét, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett óvintézkedésekre és szabályokra továbbra is érdemes odafigyelni az utazás megtervezése előtt. A Wizz Air weboldalán az Utazástervező térkép menüpont segítségével tájékozódhatnak az utasok a legfrissebb beutazási feltételekről, de indulás előtt javasolt az adott ország hivatalos konzuli weboldalát is felkeresni a legfrissebb beutazási feltételekért, hogy biztosan problémamentes legyen az utazás. A különböző védettségi igazolványok elfogadásáról is az adott célország konzuli oldalán érdemes tájékozódni, hiszen a lista folyamatosan bővül. Emellett az utazni vágyók mindenképpen ellenőrizzék, és szükség esetén újítsák meg a már lejárt, vagy lejárat közeli (kevesebb, mint 3 hónapig érvényes) úti okmányukat a repülőutak előtt.
A Wizz Air az utasok és a személyzet egészségének védelme érdekében továbbra is előírja az orrot és szájat eltakaró maszk viselését a repülőút teljes egésze alatt.
Ha érdekelnek az utazás világának precíz hírei, csatlakozz a Turizmus hírek csoportjához.
Ha útleírások, szállás vélemények érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.