A Wizz Air bejelentette, hogy decembertől közvetlen járatot indít Egyiptom egyik legnépszerűbb üdülővárosába, valamint Jordánia két ékkövébe is. A Budapest – Hurghada, valamint Budapest – Ammán, illetve Akaba járatok 2021 decemberében szállnak fel először a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
Budapest – Hurghada (Egyiptom) új Wizz Air repülőjárat

A Wizz Air légitársaság a járvány ideje alatt is mozgólódott külföldi piacokon, és jól érzékelhetően bővíti hálózatát jelenleg is. A Wizz Air a mostani új járatok kapcsán úgy fogalmazott, hogy az egyre borúsabb és hűvösebb hónapokban több járatával is biztosítani szeretnék, hogy elérhető távolságba kerüljön a napsütés és a meleg. A decembertől 4 óra alatt elérhető, Vörös-tenger partján fekvő Hurghada a meleg vizű tenger és a búvárkodás szerelmesei számára tökéletes célpont, de nem csak gyönyörű korallzátonyaival és kristálytiszta tengerével várja az idelátogatókat: a búvárkodás mellett hamisítatlan sivatagi szafarikon is részt vehetünk.
Budapest – Ammán és Akaba (Jordánia) új Wizz Air repülőjárat
A WIZZ utasai számára a Közel-Kelet egyik legkedveltebb és sokunk számára bakancslistás úti célja, Jordánia is elérhetővé válik, kapásból 2 olyan várossal, amelyek egyenként is nagyon vonzóak, ugyanakkor más-más élményeket tartogatnak. Ammán a világ legrégebben lakott városa, így történelmi jelentősége vitán felül áll és izgalmas felfedezéseket tartogat, Akaba pedig a tengerpartok szerelmeseinek nyújthat látnivalókat Jordánia egyetlen tengeri kikötővárosaként.
Egyiptom beutazási feltételek
Magyarországról Egyiptomba a magyar állampolgároknak egy QR kóddal ellátott oltási igazolvány, vagy egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell bemutatni a karanténmentes beutazás érdekében. Az Egyiptomi Gyógyszerészeti Hatóság által jóváhagyott oltások között az EMA által elismert vakcinák mellett ott van az orosz Szputnyik, valamint a kínai Sinopharm vakcinája is.
Jordánia beutazási feltételek
Jordánia valamennyi COVID-ellenes vakcinatípust elfogadja, így mentesülnek az utasok a második reptéri teszt alól: felszállás előtt ettől függetlenül kötelező a 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszt felmutatása. Emellett kulcsfontosságú, hogy az utazók regisztráljanak az ország hivatalos weboldalán is, kitöltve a beutazáshoz szükséges online formanyomtatványokat.
| Útvonal | Menetrend | Első járat | Elérhető legjobb ár |
| BUDAPEST – HURGHADA | szombat | 2021. december 18. | 14 090 Ft |
| BUDAPEST – AMMÁN | hétfő, péntek | 2021. december 17. | 10 590 Ft |
| BUDAPEST – AKABA | szerda, vasárnap | 2021. december 16. | 10 590 Ft |
A járványhelyzet miatt bevezetett óvintézkedésekre és szabályokra továbbra is érdemes odafigyelni az utazás megtervezése előtt: a Wizz Air weboldalán, az Utazástervező térkép menüpont segítségével tájékozódhatnak az utasok a legfrissebb beutazási feltételekről, de indulás előtt javasolt az adott ország hivatalos konzuli weboldalát is felkeresni a legfrissebb beutazási feltételekért, hogy biztosan problémamentes legyen az utazás. A különböző védettségi igazolványok elfogadásáról is az adott célország konzuli oldalán érdemes tájékozódni, hiszen a lista folyamatosan bővül.
A Wizz Air javasolja, hogy az utazni vágyók mindenképpen ellenőrizzék, és szükség esetén újítsák meg a már lejárt, vagy lejárat közeli (kevesebb, mint 3 hónapig érvényes) úti okmányukat a repülőutak előtt.
Érdekelnek az utazás világának precíz hírei? Neked szól a Turizmus hírek csoportja!
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.
