Vasárnaptól közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Üzbegisztánnal, s szeptembertől heti kettő, januártól három, 2025-től pedig négy járat közlekedik majd Budapest és Taskent között – jelentette be a tárca közlés szerint szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amelyről az MTI számolt be.
Üzbegisztán
Új légitársaság érkezik Budapestre, különleges desztinációra repíti a turistákat
Augusztus 20-án száll fel az első Taskent és Budapest közötti közvetlen járat – tudta meg az Airportal. Sokan talán csak legyintenek arra, hogy végre könnyedén eljuthatunk Üzbegisztán fővárosába, de ne tegyék, mert döbbenetesen szép és érdekes hely az egész országgal együtt. Itt garantáltan olyan élményeket szerezhetünk, amit a szomszéd instáján nem fogunk megtalálni, ellenben számunkra kiemelkedő és életre szóló lesz. Mutatom, mit is lehet és érdemes tudni a témában.
Hamarosan újabb ázsiai nagyváros érhető el Budapestről a Wizz Air közvetlen járatával
A Wizz Air nem rég jelentette be, hogy új, közvetlen járatokat indít Budapest és Kairó, valamint Budapest és Hurghada közt. Az egyiptomi úti célok után most egy üzbegisztáni városba kínál közvetlen utazási lehetőséget a fapados légitársaság, hiszen terveik szerint összekötik a magyar fővárost Szamarkand városával – számolt be róla a Daily News Hungary.