Több mint 110 ezer vendéget és 200 ezer vendégéjszakát regisztráltak Budapesten a Coldplay tripla koncertjéhez kapcsolódva a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel.
A főváros szálláshely-forgalmi adatai az egekbe szöktek, amikor a Coldplay tripla koncertet adott a Puskás Arénában
A világhírű brit zenekar június 16-án, illetve 18-19-én tartott koncertjeit megelőző héthez képest a vendégeké 35 százalékkal, az általuk eltöltött éjszakáké pedig csaknem 30 százalékkal nőtt a fővárosi szálláshelyeken. A forgalom 88 százalékát a külföldi vendégek adták.
A legtöbben az Egyesült Királyságból és Izraelből (9-9 százalék), az Egyesült Államokból (6 százalék) és Németországból (5 százalék) érkeztek a koncertek idején a fővárosba. A koncerteket megelőző héthez képest 33 százalékkal nőtt a nemzetközi vendégéjszakák száma.
„A Coldplay fellépésének jelentős turisztikai hatását mutatja, hogy tavaly, ugyanezen időszak és a megelőző hét között csupán 1 százalékos volt a különbség a külföldi vendégéjszakák számában. Idén viszont több mint a harmadával nőtt a nemzetközi vendégek által eltöltött éjszakák aránya a korábbi héthez képest a fővárosi szálláshelyeken”
– idézte Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját a közlemény.
A nagy nemzetközi sportesemények és kulturális rendezvények kiemelten fontosak a turizmus számára
„A zenekar és a rajongók által megosztott közösségimédiás posztok hihetetlen számú felhasználót érnek el világszerte, akik így felfigyelhetnek Budapestre, és legközelebb talán már szintén vendégként köszönthetjük őket hazánkban.”
– emelte ki az MTÜ vezérigazgatója
Ezt igazolja, hogy az Instagramon 26,5 millió követővel rendelkező Coldplay június 22-i, Budapest látványosságairól és a koncertről megosztott videóját három nap alatt több mint 3 millióan nézték meg, és több mint 170 ezren like-olták. További három Budapesttel kapcsolatos posztjukra is érkezett mintegy 850 ezer like, a #coldplaybudapest hashtag-re pedig több mint 4200 bejegyzés.
A szálláshelyi vendégeken túl nagyon sokan utaztak egy napra Budapestre ebben az időben. Az adatok szerint a tavalyi év azonos időszakához képest a belföldi egynapos látogatók száma 37, a külföldieké pedig 148 százalékkal emelkedett a Coldplay három koncertje alatt.