új csónakázótó Budapest Rákosmente

Új csónakázótó épül Budapesten

by Kassay Tamás

Budapest új csónakázótóval gazdagodik, a fejlesztés részeként futókör, szabadtéri színpad, tanösvény, játszótér, kerékpáros-pihenő és kültéri fitneszpark is helyet kap. A XVII. kerületben, a Ferihegyi út és a Szabadság sugárút közötti területen, a Rákos-patak melletti új csónakázótó mellett rendezvényterem is épül.

A Nyilas-tábla területén (Ferihegyi út és Szabadság sugárút között) közösségi tér és csónakázótó létesítése van tervben – olvasható az Önkormányzat honlapján. Jelenleg az érintett terület üres, illetve leromlott épületek találhatók itt.

Szeptember 21-én a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban tartott fórumon az önkormányzat bemutatta a kerületi lakosoknak a tervezett fejlesztés látványterveit. Az eseményen a résztvevők javaslatokat tehettek, valamint kérdéseiket is feltehették, amelyekre Horváth Tamás polgármester, dr. Bakos András alpolgármester és a tervezőcsapat tagjai válaszoltak.

A közlemény szerint korábban már felvetődött az ötlet, hogy Rákosmentén egy többféle kikapcsolódási lehetőséget nyújtó tó létesüljön. A városközpont és a Rákos-patak közötti területen kialakítandó csónakázótó és megújult környezete sok lehetőséget kínál majd a pihenésre és kikapcsolódásra vágyóknak, egy új közösségi térként szolgálva a kerület lakosainak. A csónakázótó mellett rendezvényterem, futópálya, szabadtéri színpad, tanösvény, játszótér, kerékpáros pihenő és kültéri fitneszpark is a látogatók rendelkezésére áll majd – olvasható az önkormányzat honlapján.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben