Hamarosan megnyit a turisták előtt a Nemzeti Összetartozás Hídja Sátoraljaújhelyen. A 700 méter hosszú, világrekorder gyalogos kötélhídon már a terheléses próbák zajlanak. A kötélhíd a Zempléni kalandpark területén lévő Szárhegyet és a Várhegyet köti össze.
A híd – amelynek a közepére hatalmas üveglapok kerülnek nemsokára – várhatóan 2024 áprilisában készülhet el teljesen, és legkésőbb nyár elejétől már átsétálhatnak rajta a turisták. A beruházásra eredendően 2,8 milliárd forintot szántak, de annyiért nem volt jelentkező, aki megépítette volna, így végeredményben 4 milliárd forint állami támogatásból valósult meg.
A Nemzeti összetartozás hídja Sátoraljaújhely legújabb látványossága
Egyszerre 300 ember tartózkodhat majd a hídon, vélhetően 150-en az egyik, ugyanennyien pedig a másik irányba haladhatnak majd rajta.

A Nemzeti összetartozás hídjának legnagyobb magassága a Májuskút-patak fölött 83 méter, a járófelület szélessége 1,20 méter. A kötélhíd hídpályáját 6 darab, 7 cm átmérőjű zárt spirálkábel tartja ezek összhosszúsága 6,49 km és 149 tonna tömegűek.
A hídpályát alkotó U alakú elemek kétméterenként vannak rögzítve a 6 kábelhez (2 felül, 4 alul). Ezen túl 2 ún. szélkábel is ki van feszítve a hegyek között, amelyek lefelé feszítik a pályát függőleges lekötő kábelekkel csatlakozva az elemekhez, illetve a lekötő kábelek közvetlenül a talajhoz feszítik a pályát a hídfők közelében, ahová a szélkábelek már nem érnek el. Ez a lefele irányuló feszítés növeli a híd merevségét, hogy minél kevésbé hullámozzon, lengjen ki oldalra, vagy csavarodjon meg, amit főleg a szél okoz.
A Nemzeti Összetartozás Hídja és kritikái
Mint általában minden beruházásnak, ennek is vannak engatív externáliái, többek között Natura 2000-es, védett területen vágtak ki fákat és cserjéket. Amikor sípályát építettek az Alpokban, akkor sem történt ez nagyon másképp, de az igazsághoz hozzátartozik.
A Nemzeti Összetartozás Hídja világrekorder kötélhíd a 700 méteres támaszközével
Eredendően úgy nézett ki, hogy a kötélhíd hossza is világcsúcs lesz, csakhogy időközben megépült és 2022. május 13-án átadták a nagyközönségnek a csehországi Dolní Morava községben a Sky Bridge 721 névre keresztelt felfüggesztett gyaloghíd, amely kategóriájában a leghosszabb lett a világon: 721 méter hosszú és 95 méteres magasságban van a földfelszíntől.
Mégiscsak rekorder lehet a magyar híd is, mivel a Nemzeti Összetartozás Hídjának a hídfői közötti támaszköz kereken 700 méter és szerkezet végig kötélhíd, míg ezzel szemben a csehországi Sky Bridge 721 a hídfőknél pilonos függőhíd, és a támaszköze 5 méterrel rövidebb: 695 méter. Tehát, támaszközét tekintve valóban világrekorder hidat avathatunk.
Fontos különbség még, hogy a magyar híd közepén lesznek üvegpadló elemek, ilyen cseh versenytársának nincsen. Ha az egész híd üveg lenne, akkor viszont lehetne a világ leghosszabb üveghídja, ugyanis 2022 óta ezt a címet az észak-vietnami Bach Long gyalogoshíd birtokolja 632 méteres hosszúságával.
