Észak-Korea turistákat fogad

Észak-Korea 2020 óta először fogad turistákat

by Polisor Bettina

Észak-Korea a világ egyik legszigorúbb határellenőrzését vezette be a világjárvány kitörése idején, és még meg sem nyitotta teljesen újra a határait a külföldiek előtt, most azonban oroszországi turisták egy csoportja készül arra, hogy Észak-Koreába utazzon – írja a Reuters.

Oroszországi turistacsoport látogat Észak-Koreába

Az utazást egy vlagyivosztoki székhelyű ügynökség szervezte meg, amikor az Észak-Koreával határos Oroszország távol-keleti régiójának, Primorszkij Kraj kormányzója decemberben Phenjanba látogatott – közölte a regionális kormány a héten a Telegramon közzétett bejegyzésében.

Észak-Korea turistákat fogad

A négynapos túra február 9-én indul, és az online útiterv szerint érinti Pjongcsangot és egy síközpontot is

Simon Cockerell, a pekingi székhelyű Koryo Tours vezérigazgatója, a Reutersnek elmondta, hogy észak-koreai partnerei megerősítették, hogy az orosz látogatás különleges körülmények között valósul meg.

„Ez jó jel, de várnék azzal a kijelentéssel, hogy ez feltétlenül szélesebb körű nyitáshoz vezet, éppen ennek az útnak a különleges körülményei miatt. Viszont tekintve, hogy több mint négy éve nem fogadott turistákat az ország, minden turisztikai utazás pozitív előrelépésnek tekinthető.”

– mondta el Cockerell
A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, és iratkozz fel hírlevelünkre!