sportesemények hatása kínai turisták számára Európában

A sportesemények mágnesként vonzzák a kínai turistákat Európába

by Polisor Bettina

A Ctrip – az utazások vezető szolgáltatója Kínában – június 26-án közzétett jelentése szerint a nyári, Európába irányuló utazási foglalások jelentősen megugrottak. A franciaországi utazások 80 százalékkal nőttek az előző évhez képest, míg a németországi utazásokra vonatkozó foglalások több, mint kétszeresére emelkedtek a kínai turisták körében – szúrta ki a Spabook.net a BigNewsNetwork erről szóló írását.

A sportesemények várhatóan több kínai turistát csábítanak Európába az idei nyári szezonban

Annak ellenére, hogy Japán, a Koreai Köztársaság és a délkelet-ázsiai országok továbbra is népszerű úti célok a kínai utazók körében, az Európába irányuló hosszú távú utazások száma is jelentősen megnőtt, amit olyan események indokolnak, mint a labdarúgó Európa-bajnokság, és a közelgő nyári olimpia játékok – közölte az online utazási szolgáltató.

A Ctrip adatai azt mutatják, hogy a párizsi szállodafoglalások az olimpia idejére június óta 108 százalékkal nőttek éves szinten, míg a városba irányuló repülőjegy-foglalások 85 százalékkal emelkedtek.

A Qunar online utazási szolgáltató emellett arról számolt be, hogy a futballesemény idejére megduplázódott a Németországba irányuló repülőjegy-foglalások száma, és másfélszeresére nőtt a szállodafoglalások száma is, az árak pedig 25 százalékkal emelkedtek.

A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!

A sportesemények más európai úti célokra is tömegével vonzzák a kínai turistákat

A Tongcheng Travel szerint a kínai turisztikai érdeklődés Párizs iránt nőtt a legnagyobb mértékben, ezt követi Berlin, London, Madrid és Athén. A platformon számos csoportos utazási csomag is elkelt, és különösen népszerűek az olyan útvonalak, mint a Franciaország-Olaszország-Svájc és a Hollandia-Belgium-Luxemburg-Franciaország.

„Az Euro 2024 és a párizsi olimpia nemcsak a Németországba és Franciaországba irányuló utazásokat lendítette fel, hanem más európai úti célok iránt is felkeltette az érdeklődést.”

– mondta Cheng Chaogong, a Tongcheng Travel kutatója.

Egy másik érdekesség, hogy a Tongcheng Travel adatai szerint a 2024-es nyári szünetben a nemzetközi járatok 33,8 százalékát a gyermekes utazócsoportok teszik ki, míg az idősebb utasokból álló csoportok 22,5 százalékot – ez utóbbiak aránya négy százalékponttal nőtt az előző évhez képest. Ezekre az adatokra hivatkozva Cheng azt jósolja, hogy idén nyáron jelentősen megugrik az idősekkel külföldre utazó kínai családok száma.