Sanghajban felavatták a világ legnagyobb fedett síközpontját

by Polisor Bettina

Sanghajban megnyitották a világ legnagyobb fedett síközpontját – szúrta ki a Spabook a Deutche Welle oldalán. A szabadtéri megnyitó ünnepségen kánikula uralkodott, mivel Kína az elmúlt 60 év legmelegebb augusztusát tudhatja maga mögött, a fedett síterepen viszont a fagyponthoz közeli hőmérsékletet lehetett mérni.

Megnyitott a sanghaji L+SNOW komplexum, ahol a világ legnagyobb fedett sípályája található

Az évek óta készülő, államilag támogatott beruházás megvalósítása részben a 2022-es téli olimpiai játékok megrendezésével, részben pedig a növekvő középosztály szabadidős igényeinek kielégítésére irányuló általánosabb törekvéssel magyarázható.

A síelésre alkalmas területe közel 100 ezer négyzetméter, az egyéb létesítményekkel, üzletekkel, szállodákkal és egy még meg nem nyitott aquaparkkal együtt pedig összesen 350 000 négyzetméteren terül el a komplexum.

A létesítmény három különálló sípályával rendelkezik, ahol felvonó, ülőliftek és vonatok szállítják az embereket a csúcsra, és ahol a sípályák mellett egy tematikus hóparkot is létrehoztak.

A sanghaji fedett sípályáját a világ legnagyobbjaként tartják számon

A sanghaji fedett sípálya már megkapta a Guinness Rekordok Könyvének hivatalos elismerését, mint a világ legnagyobb ilyen létesítménye. Ezzel maga mögé utasította a korábbi rekordtartót, amely a kínai Harbin északi részén található.

Kína az elmúlt években több ilyen beltéri üdülőközpontot fejlesztett ki, és a világ 10 legnagyobb síterepéből ötöt tudhat magáénak az ország.

Kína természetes sípályái az éghajlatváltozás közepette egyre zsugorodnak

Az ilyen és hasonló fedett síkomplexumok építésével az ország északi részén található természetes síterepek éghajlatváltozás miatti zsugorodására, a hólejtők visszahúzódására reagálnak Kínában.

„Kínában az éghajlatváltozásnak északon talán nagyobb hatása van, ott kevesebb ember űz téli sportokat. Így néhány hópark egyszerűen nem működik jól, zsugorodnak, nem megbízhatóak. Helyettük most inkább ilyenek fedett sípályák nyílnak, ami szerintem még mindig elég jó.”

– mondta Zhang Jin 48 éves síelő.

Sanghaj fedett sípálya
A kínai CCTV jelentése szerint az országban mintegy 360 millióan űznek téli sportokat. Fotó: CFOTO/picture alliance

A sanghaji L+SNOW fedett síterep augusztus 8-án kezdte meg az elővételes jegyértékesítést, és ezidáig összesen több mint 100 000 jegyet értékesített sikeresen, a becslések szerint pedig 2025 végére a létesítmény évente 15 millió turistát fog vonzani a régióba.

Ha szívesen kipróbálnád Kína legújabb és legnagyobb fedett síparkját, akkor november 30-ig még vízummentesen utazhatsz az ázsiai országba:

A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!