1956 úgy indult, mint a többi év: érkezett a nyár, a forróság, az emberek strandoltak, jól érezték magukat, ahogyan a kor sajátosságait kényszerűen elfogadva a maga természetességében élvezni lehetett az életet. Volt ugyan benne egy kis pezsgés, a szó átvitt értelmében. Sokaknak volt nagyon elege, míg nem a nyári strandolások után érkezett az ősz és elsöprő erővel, felszabadító érzésekkel robbant 1956. október 23-án.
Cikkem tisztelgés és visszaemlékezés a hőseinkre, nagyszüleimre, és mindenkire, aki csak – mai szóval élve – normálisan élni szeretett volna.
Bár a szüleim még 1956-ban gondolat sem voltak, a mai napig elementáris erővel hat rám az akkori események emléke, és bizony azok következményeinek évtizedeken átívelő súlya. Benne van a véremben, a lelkemben, így aztán nem meglepő, hogy Karácsony ünnepével együtt az én naptáramban ez a legfélkövérebb piros betűs ünnepnap.
1956 nyara: termálfürdő, strand, pancsolás
A fenti képen Csisztapuszta látható, ahol az olajkutató fúrásnál ásványi anyagokban gazdag, 42 Celsius fokos termálvizet találtak. A kép mutatja, ahogy a helyiek éppen fürdőznek a termálvízben. A télen-nyáron nehezen megközelíthető fürdőhöz nem vezetett szilárd burkolatú út, így csak a kisvasúton keresztül lehetett oda eljutni – emlékeznek meg a régmúltról a mára ismert fürdővé vált Csiszta Fürdő oldalán.
Az alábbi vicces fotó a Balaton partján készült. A háttérben a balatonszemesi hajókikötő mólója látható. Kicsit más a látkép, mint manapság egy augusztusi csúcsidőszakban.
Ha picit távolabbra tekintünk, akkor bár elszakították az anyaországtól, de az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc Marosvásárhely történetének is kimagasló eseménye. Az ottani magyarság saját forradalmának is tekintette a magyarországi eseményeket. A forradalom kirobbanásának híre a rádió hullámhosszain keresztül azonnal ide is elérkezett- és az együttérzés, a forradalomnak erre a vidékekre történő kiterjedésének a vágya itt is lelkes hívekre talált. (forrás: Pál-Antal Sándor – Sebestyén Mihály (összeáll.): Maros-Torda megyei olvasókönyv Lelőhely: adatbank.ro; Digitális szövegtárak)
Térjünk vissza Budapestre, ahol az események epicentruma volt! Az alábbi képen a Rudas fürdő látható, amely mára a város egyik nemzetközi vonzerejévé nőtte ki magát a panorámás tetőmedencével. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy nyugatról tömegesen fogadjunk turistákat, igaz, abban az időben még a turizmus nem létezett a mai formájában, csupán jóval kisebb volumenben keltek útra az emberek. Mégis érezzük, hogy az a fajta szabadság, amit ma a Rudas fürdő éjszakai fürdőzésén a csillagos ég alatt, Budapest fényeit élvezve a meleg vízben, na az valahol 1956-ban fogant meg. Bár aztán komplikációkban gazdag, nehéz szülés lett, végül itt vagyunk. Vigyázzunk rá!
És akkor jöjjön a kemény rész, ami kevésbé festői, de annál komolyabb. A képen egy korabeli fürdőszoba látható egy polgári lakásból. Adjunk hálát az Égnek, hogy napjainkban ennél sokkal jobb körülmények között élhetünk már!
1956. október 26. Miskolci sortűz
Szeretett Nagymamám a munkatársaival vonult ki aznap a miskolci rendőrséghez, ahol az események tragikus fordulatot vettek. Ő szerencsére nem sérült meg fizikálisan, de lelkileg biztos vagyok benne, ugyanis semmi más magyarázatot nem látok arra, hogy vajon miért mondta nekem a telefonban 2011 március 15-én, hogy nagyon vigyázzak magamra, nehogy elvigyen a rendőrség, vagy bajom essen. Látta a tv-ben a médiatörvény elleni tüntetést, amihez egyébként akkor annyi közöm volt, hogy egy városban tartózkodtam vele. Mamát alig 1 hónappal később elveszítettem, ez volt az utolsó telefonbeszélgetésünk. Utólag már értem, hogy miért zajlott úgy, ahogy.
„Október 26-án Miskolcon is halálos áldozatokat követelő sortűzre került sor. Az ezen a napon spontán szerveződő tüntetések és felvonulások résztvevői hazafias dalokat énekeltek, illetve Rákosi-, Gerő- és rendszerellenes jelszavakat skandáltak. A demonstrálók között gyorsan terjedt annak a híre, hogy államvédelmisek a tüntetőkkel szimpatizálókat zártak be. A tömeg egy része a városi rendőrkapitányságra indult az őrizetbe vett fiatalok kiszabadítására, ahol a közrendvédelmi parancsnok engedélyezte, hogy a demonstrálók öttagú bizottsága átvizsgálhassa a szervezet fogdáját. Miután itt politikai foglyokat nem találtak, a tüntetők továbbvonultak a BM megyei főosztályának épülete elé, mivel azt az információt kapták, hogy a keresett őrizetbe vett személyek ott találhatók. A főkapitányság elé érkezők hatalmasra duzzasztották a reggel óta itt gyülekező tömeget. Ekkor az államvédelmisek megerősítették a létesítmény védelmét, a foglyokat pedig a hátsó ajtón keresztül szabadon engedték. Az egyre idegesebbé váló tömeg azonban nem hitte el, hogy az épületben már nincsenek fogvatartottak, és elterjedt annak a híre is, hogy többeket már kivégeztek, és holttestüket a pincében a szén alá rejtették. […] Kijelenthető, hogy a borsodi államvédelem vezetőiben is már kezdettől fogva megvolt a hajlam a válsághelyzet fegyverrel történő elhárítására. A helyzet egyre feszültebbé vált, az épületet védő államvédelmis erők – a megbeszéltek szerint – csak egy fényjelző rakéta fellövése után használhatták lőfegyvereiket. A kapuban álló Antal Gyula rendőr törzsőrmester feltehetőleg a tömeg nyomásának megfékezésére a kapu mennyezetébe adott le figyelmeztető lövéseket, amit az ablakokban állást foglaló rendőrök és az emeleten lévő államvédelmisek tűzparancsnak értelmeztek, és több kézigránátot is a tömeg közé hajítottak.„
A sortűz következtében a fegyvertelen tüntetők közül 16 fő az életét vesztette, s legalább 51 személy szenvedett részben maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket.
Kloska Tamás írásából
Mindezek felidézése után két csodálatos idézettel búcsúzom az Olvasótól és remélem, vidámabb, utazós, fürdős, turizmusos témáknál újra találkozunk majd a Spabook lapjain.
„A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.” – Albert Camus (1957)
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal
Márai Sándor, New York, 1956.
