Nyolc ország, nyolc nap, háromezer kilométer, autópályák nélkül, miközben a résztvevőknek egészen meghökkentő feladatokat kell teljesíteniük Európa különböző pontjain. A magyar szervezésű Holy Cube Rally mezőnyében nem a sebesség dönt, hanem a kreativitás, a kitartás és a jó stratégia. A versenyzőknek olykor idegeneket kell felvenniük az autójukba, máskor művészeket felkutatniuk vagy különleges építészeti helyszíneket felfedezniük. Az egyik magyar csapat most az élmezőnyben küzd a győzelemért, és annyira komolyan veszik a pontvadászatot, hogy még egy sajtómegjelenésért is versenybe szálltak. Az alábbi élménybeszámolóval mi is hozzásegítjük őket 100 ponthoz.
arcok
A vendégélmény a dolgozóknál kezdődik – a Danubius Hotels új HR vezetője Madacsay Réka
A Danubius Hotels csapatához új szakember csatlakozott, akinek szívügye az emberi méltóság és a jó csapatmunka. Madacsay Réka 2025 novemberétől tölti be a HR stratégiai és szolgáltatási igazgatói pozíciót, és célja, hogy a szállodákban dolgozó kollégák éppolyan megbecsülést és figyelmet kapjanak, mint amilyet a vendégek is megtapasztalnak a Danubius házaiban.
Október közepétől Csapó László veszi át a Danubius Hotels Zrt. üzletfejlesztési igazgatói pozícióját. Feladata a cégcsoport terjeszkedési projektjeinek stratégiai és operatív vezetése lesz. A szakember több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a szállodai értékesítés, az asset management és az üzletfejlesztés területén.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara minden évben elismeri azokat, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárulnak a térség gazdasági és szakmai fejlődéséhez. A díjazottak kiválasztása komoly szakmai egyeztetések és javaslatok alapján történik, amelyekben szerepet vállalnak az önkormányzatok, érdekképviseletek és a kamara tisztségviselői is.
Miskolc nyerte el a Városmarketing Nagykövete címet a 2025-ös Digital Marketing Forumon
A Digital Hungary által szervezett Digital Marketing Forum 2025-ös rendezvénye az ország legnagyobb marketing szakmai rendezvénye, amelynek keretében odaítélik a Városmarketing Gyémánt Díjakat is. A budapesti Etele Plaza mozikomplexumában megtartott nagyszabású marketingfesztivál idén is lenyűgöző eredményeket hozott a városmarketing terén. Különösen nagy figyelmet kapott Miskolc, amely idén 21 Városmarketing Gyémánt Díjat nyert el, kiemelkedő teljesítményével pedig kiérdemelte a Városmarketing Nagykövete címet is, amely a város számára nagy értékű díjjal is jár.
2023. május 1-jétől Kam Jandu veszi át a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját a Kanadába távozó jelenlegi vezérigazgatótól, Chris Dinsdale-től. Kam Jandu 2009-ben csatlakozott a vállalathoz; az elmúlt 14 évben – egyéves megszakítással – szaktudásával folyamatosan támogatta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlődését.
Távozik a Budapest Airport vezérigazgatója, Chris Dinsdale Kanadában folytatja
Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója 2023 július végén távozik a Budapest Airport vezérigazgatói posztjáról. Mai hír, hogy irányítása alatt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a történetében először kiérdemelte Európa legjobb repülőtere címet is.
Kinevezték az új, ötcsillagos Hard Rock Hotel Budapest igazgatóját és vezetőit
Jakab Gábor lett 2022. április 1-től az újonnan megnyíló Hard Rock Hotel Budapest igazgatója. – értesült a Turizmus Online. A marketingért Angelus Barbara felel.
Madame Tussauds nyílik Budapesten 3,1 milliárd forint támogatással – a megvalósító cég új vezetője Óhidi Zsuzsanna a médiaiparból érkezik
Óhidi Zsuzsanna két évtizedes médiaipari karrier után a turizmus vizeire evez és a hamarosan megnyíló Madame Tussauds kiállítást szervező vállalat vezetőjeként folytatja pályafutását – szúrta ki a változást a Média1. A Madame Tussauds Budapest a Belváros szívében, a Dorottya utcában, mintegy 2000 négyzetméteres területen fogja várni a vendégeket.
