Bár a belföldi, vidéki turizmus stabilan elkezdte a visszaépülést, a külföldi vendégek tömeges fővárosi foglalásaira az előrejelzések szerint még őszig várni kell. A járvány előtti szinteket az iparág legkorábban is csak 2-3 év múlva érheti el – nyilatkozta Polgár Tibor, a néhány hete újonnan megnyitott IntercityHotel Budapest igazgatója.
A fertőzöttségi adatok csökkenése és az országos nyitás hatással volt a belföldi foglalási hajlandóságra is. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) előfoglalási adatai szerint a 3 nyári hónapra már több, mint 1 millió vendégéjszaka-foglalást rögzítettek, ezek pedig 75 százalékban magyar vendégektől érkeztek. Hasonló irányba mutat a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felmérése is, amely szerint a magyarok 70 százaléka tervez egy éven belül belföldi utazást. A vidéki szállodák szerencsésebb helyzetben vannak, hiszen itt a foglaltság akár még a tavaly nyári szezon adatait is meghaladhatja, de a szektor fővárosi képviselői is bizakodóak az év második felével kapcsolatban.
Csökkentett létszámmal indultak újra a budapesti egységek
Az idei nyarat a fővárosi hotelek, így a Deutsche Hospitality szállodalánc első budapesti szállodája, a 312 szobás IntercityHotel Budapest is csökkentett létszámmal és flexibilis munkakörökkel tervezi. Egy átlagos nyáron a fővárosi hotelekben a vendégek 90 százaléka külföldi turista. – mondta el Polgár Tibor
Jelenleg a hoteleket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, de elméletben nincs technikai akadálya annak, hogy július 1-től Magyarországon is lehessen használni az uniós Covid-igazolványt.
Esélyt ad az ágazatnak, hogy egyre több országgal születik meg kétoldalú megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, így az onnan érkező vendégek már megjelenhetnek a szálláshelyeken. Emellett jó hír az is, hogy az UEFA-meccseket rendező országokba, így Budapestre is be lehet utazni negatív PCR teszt bemutatása ellenében.
Polgár Tibor szerint a különböző piackutatások azt mutatják, hogy a visszaépülés – amennyiben nem lesz újabb, tömeges megbetegedéseket és lezárásokat eredményező járvány-hullám, akkor – legkorábban idén ősszel kezdődhet meg a fővárosban. A külföldi vendégek esetében először az Európán belüli desztinációk épülhetnek újra, a tengerentúli piacnál arra számít, hogy ez nehezebb és lassabb folyamat lesz.
“Budapest ennek ellenére eddig is közkedvelt úti cél volt, így bízunk abban, hogy amennyiben a a járványhelyzet engedi, még ősz előtt újra megjelennek a látogatók”
– mondta Polgár Tibor.
A 2022-es év a csoportos foglalások alapján már biztatónak tűnik, összességében azonban a járvány előtti szinteket az iparág legkorábban is csak 2-3 év múlva érheti el.
Érdekelnek a hiteles turizmus hírek? Akkor Neked szól a Turizmus hírek csoport.